Nagyot fordult a világ a kormányzati kommunikációban

Változtatott a népszavazás kommunikációján a Fidesz. Már egyértelműen a népszavazás eredményét tették meg a referendum fokmérőjének, miután hetekig az érvényesség fontossága mellett kampányoltak. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője azt mondta: az a perdöntő, hogy a nemek vagy az igenek győznek-e. Kósa Lajos megismételte: az utóbbi esetben lemondana a kormány, de erre a kutatások szerint nincs esély.

A miniszterelnök a gyenge közvélemény-kutatási adatok után már a referendum érzelmi jelentőségéről beszélt egy interjúban. Minisztere is egy elérhetőbb célt fogalmazott meg az RTL Klubon: „Én azt már nagyon nagyon nagy sikernek tekinteném, ha a nemek száma elérné a három milliót” – mondta Rogán Antal. A propagandaminiszter most már egyértelműen a népszavazás eredményét tette meg a referendum fokmérőjének, a korábban hangoztatott érvényesség helyett.

Rogán Antal tárcájának államtitkára szombaton hasonlóan visszafogottan nyilatkozott. „Mi a nemek győzelmére készülünk, ez a kormány álláspontja. Ez a népszavazás egyébként nem a belpolitikai küzdelmeinkről szól, hanem Magyarország jövőjéről, a népszavazásnak mindenképp lesz politikai következménye. Hogyha sokan megyünk el, ha sok millió ember vesz részt a népszavazáson, akkor Brüsszelt irányváltásra kényszeríthetjük” – jelentett ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára.

A Fidesz frakcióvezetője is már csak a nem szavazatok győzelmét tartja perdöntőnek, de azért a kampányhajrában még bedobta, hogy lemond a kormány, ha az igenek győznek – igaz erre a kutatások szerint nincs esély, kijelentésének legfeljebb mozgósító ereje lehet. „Miután a Fidesz-frakció és a KDNP-frakció, tehát a frakciószövetségünk egy ilyen tartalmú parlamenti döntést nem tud megszavazni, mert ez a lelkiismeretünkkel ellentétes, ezért nem maradna hátra más, mint hogy a mandátumunkat visszaadva, megkérdezzük a magyar választópolgárokat, hogy ilyen körülmények között is ennek a többségnek a kezébe adják az ország kormányzását a jövőben” – fogalmazott Kósa Lajos.

Az újabb fordulat után Török Gábor elemző a Facebookon megjegyezte: ez a kommunikációs ámokfutás már-már a Gyurcsány-kormány időszakát idézi.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »