Nagyon randa graffitiket festett – el is fogták

Nagyon randa graffitiket festett – el is fogták

A gyulai rendőrök azonosították azt a fiatal férfit, aki Gyulán és Békéscsabán saját bevallása szerint több mint 40 helyen festett falakra, kerítésekre, az esetek többségében igencsak csak gyengére sikerült graffitiket.

Egy kétszer három méteres felirat került 2016. május 27-éről 28-ára virradó éjjel egy gyulai garázs falára. A Gyulai Rendőrkapitányság egyik körzeti megbízottja és a rendőrkapitányság Nyomozó Alosztályának rendőrei azonosították a falfirka készítőjét.

A 26 éves N. G.-t 2016. június 4-én gyanúsítottként hallgatták ki. A gyulai fiatalember elmondta, hogy nem rongálni akart, csak “meg akarta mutatni munkáit, művészetét a graffiti iránt érdeklődőknek”.

kl

Fotó: Police.hu

N. G. amúgy szorgalmas gyerek: elmondása szerint Gyulán és Békéscsabán az elmúlt években 46 helyen festett falakra, kerítésekre. Épületeket, kapcsolószekrényeket, hangfogó falakat, aluljárók falát rongálta meg. Tudta, hogy jogsértést követ el és úgy nyilatkozott, hogy helyreállítja az összefirkált felületeket, illetve ahol ez nem lehetséges, megtéríti a kárt, amit okozott.

Respekt. Ez azonban nem hatotta meg a Gyulai Rendőrkapitányságot, amely a fiatalember ellen rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A lakásán tartott házkutatás során a rendőrök lefoglalták a falfirkák készítéséhez használt festékeket, eszközöket.
 

Fotó: Police.hu

Fotó: Police.hu

Fotó: Police.hu

Fotó: Police.hu

Fotó: Police.hu

Fotó: Police.hu

Fotó: Police.hu


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »