Nagyon fontolva halad a balatoni közlekedésfejlesztés

Nagyon fontolva halad a balatoni közlekedésfejlesztés

Ismét kitolta – egy hónappal – a Balaton funkcionális térségének komplex közlekedésfejlesztési koncepciójának elkészítésére kiírt nyílt tender határidejét a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. Az állami cég még tavasszal, áprilisban írta ki a pályázatot – azóta sem találják a megfelelő jelentkezőt.

Teljesen átszabná a kormány a balatoni közlekedést – olvashattuk még tavasszal a sajtóban megjelenő kommentárokat az új, balatoni közlekedési koncepció kapcsán.

Az erre kiírt tervpályázat szerint az ajánlatkérő NIF Zrt. a vasúti, közúti, légi és vizi közlekedésben is egységes fejlesztési irányt szabna, amiben a folyamatban lévő és a megvalósítani tervezett fejlesztéseket és azok hatását is figyelembe kell vennék. 

A vasúti fejlesztések között fontos elem a Balaton északi partán futó 29-es vasútvonal fejlesztése. Itt a szűk keresztmetszetek kiváltása mellett a vonal teljes villamosítása és a központi forgalmirányítás kiépítése szerepel. Rá is fér a vonalra, mivel az utóbbi évtizedekben lényegében teljesen kimaradt a fejlesztésekből, ami annak fényében nem csoda, hogy uniós pénzt nehéz volt rá szerezni.

Előváros-e Balatonfüred?

Régi terv a vonal villamosítása, ám csak az utóbbi években sikerült eljutni oda,  hogy egyáltalán tervezni lehessen. Végül július 4-én megszületett az eredmény, Szabadbattyán és Balatonfüred közötti villamosítást a Vasútvill Kft. és a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó R-Kord Kft. alkotta ÉB 2018 Konzorcium végezheti el, 23 milliárd 50 millió forintért. A konzorciumnak 30 hónapja van a munkálatokra, vagyis 2021. január 4-ig be kell fejezniük azt.

A balatoni vasútfelújítási buliba Mészáros bevette a vejének a cégét is

Az előzetesen becsült 22,1 milliárd forint helyett csaknem egymilliárddal magasabb ajánlattal, 23 milliárd 50 millió 474 ezer 189 forintért nyerte el a Mészáros Lőrinc-féle R-Kord Kft. és a cseh tulajdonban álló Vasútvill Kft. által alkotott ÉB 2018 Konzorcium a Szabadbattyán-Balatonfüred vonalszakasz felújítására kiírt projektet – írta meg az uniós közbeszerzési értesítő mai száma.

Mint ismert, a NIF beruházást a “központi régión kívüli városi és elővárosi közlekedés” című fejezetbe sorolta be, egyszerűen csak azért, hogy uniós pénzt szerezhessen hozzá.

A vasútvonal egy részének villamosítása természetesen öszvérmegoldás. Az infrastruktúra-fejlesztő eredetileg a teljes vonalra írta ki a közbeszerzést, csak közben kiderült, hogy ez kissé sokba került volna hirtelen a döntéshozók aláíró tollának, így egyelőre le is tettek róla – arról nem is beszélve, hogy sokak erősen vitatják a villamosítás létjogosultságát. Az is bizonyos már, hogy csak a felsővezeték és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra épül ki 23 milliárdból, a pályához lényegében nem nyúlnak – pedig lenne hova.

A déli parton javarészt már elkészült a rekonstrukció: Lepsény és Balatonszentgyörgyig között már csak a kiegészítő munkákat kell elvégezni, emellett a Fonyód-Kaposvár vonal valósi felújítását is tervezik.

Ami pár éve az autópálya-építés, az ma vasútvonal rekonstrukció

Mint ismert, a Balaton déli partján futó 30-as számú vasútvonal felújítása évek óta tart: itt is nagyot kaszált Mészáros Lőrinc, a Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy közötti, 52 kilométeres, uniós támogatásból finanszírozott beruházást ugyanis az R-Kord, a V-Híd és a Swietelsky alkotta konzorcium nyerte el, nettó 72,38 milliárd forintért. Apró bibi volt, hogy ez az összeg 19,4 milliárddal haladta meg az előzetesen becsült mérnökárat, ez azonban nem jelentett problémát: egy kormányhatározattal a beruházásra szánt uniós támogatás összegét 53 milliárd forintról 72,4 milliárdra emelték. Probléma megoldva.

A vasútépítés, valamint a kemping és szállodafelvásárlások mellett azért lesz még munka bőven: a közúti fejlesztések körébe tartozik a Zalaegerszeget – Keszthelyen át – az M7-es autópályával összekötő R76-os jelű gyorsút megépítése. A kerékpáros fejlesztések része a balatoni bringakör bezárása (ennek észak-balatoni szakaszának tervezésére kiírt pályázatok esetén a napokban hirdetett eredményt a NIF), a Budapest- Balaton kerékpárút megépítése és egy kerékpáros kölcsönzőrendszer létrehozása. 

A légi közlekedés kapcsán feladat a Hévíz-Balaton Airport légijárat-forgalmának növelése és a kapcsolódó Sármellék-Zalavári iparterületek fejlesztése.

A vízi közlekedés fejlesztésébe tartozik a Badacsony és Fonyód közötti kompjárat megvalósítása, valamint a BAHART Zrt. kikötőfejlesztései.

Nincs már végtelen pénz

Pontosan nem tudni, hogy a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. miért tolja ki – immáron sokadszorra – a határidőt, de valószínűsíthető, hogy a fent leírtak közül már nem mindegyik fejlesztésre van forrás, ezért szűkebbre kell venni a pályázat tartalmát is.

Akárhogyis van, a tavaszi nagy lendületnek már nyoma sincs, pedig igény lenne rá: a politikai-gazdasági elitünk szép lassan felvásárolja a tó jelentősebb ingatlanait, szállodáit, kempingjeit, így természetesen érdekeltek abban, hogy végre megkezdődjön egy egységes szemléletű fejlesztés. 

“A kormányelit szórakozóhelyévé válik a Balaton”

Az aHang petícióval próbálja megvédeni a balatoni szabadstrandokat, amelyekből egyre kevesebb van. A civil szerveződés célja, hogy az önkormányzatok őrizzék meg az ingyenesen elérhető partszakaszokat. Papp Dóra, az aHang képviselője a Magyar Narancsnak adott interjút, melyben többek között kifejtette, hogy „a Balaton környékén egyre több olyan, nagyrészt magánberuházás van, ami megakadályozza, hogy hozzáférhető legyen a part bárki számára.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »