Nagykőrös és a nagyvilág fia – Földvári András: Elmentem világgá

Nagykőrös és a nagyvilág fia – Földvári András: Elmentem világgá

Rokonszenvesebb világjáróval még nem találkoztam, mint Földvári András, korunk vernei hőse, aki megjárta a világ összes országát. 795 reptéren fordult meg, 2650 járat utasa volt, és ha útjait összeadjuk, az bizony Földünk száztizenháromszoros megkerülését és ráadásként tizenegy Föld–Hold-utazást jelent.

Az 1952-ben született, és 2018 óta nyughatatlan nyugdíjas szerző, a Malév, majd egy belga és egy török utazási iroda megbecsült kereskedelmi munkatársa azt tette, amit sok neves és névtelen ember, amikor visszavonul az aktív élettől: megírta élete történetét. Van azonban egy szavakkal el nem mondható, csak körvonalazható különbség a visszatekintések, pályaívrajzok és krónikák, valamint Földvári nagyon szeretnivaló könyve között. Legyünk őszinték, a hasonló műfajú kötetek zöme az „én, én, én és megint csak én” jegyében íródott. Az az igazság, hogy az útikönyvek – tisztelet a kivételeknek, köztük Fehér Klára nagyon szórakoztató és kedves barangolóinak – többnyire meglehetősen fölényeskedő, olykor egyenesen dicsekvő irományok, mintha szerzőjük azt mondaná: „Lássátok, feleim, ki vagyok én, nem egy földhözragadt pusztafi, hanem minden porcikámban igazi világpolgár!”

Földvári Andrástól egészen mást kapunk: nem csupán gyakran humoros kalandokba ágyazott világismereti villanásokat, hanem nagyon gyöngéd és minden propagandától mentes magyarságleckéket is. Például, további hasonló epizódok mellett, arról az eltéphetetlen kötelékről, amely gyermekkora paradicsomához, korán meghalt édesanyja szülővárosához köti: „Bár Budapesten születtem, a kisváros, amelyet valamiképp mégis szülőföldemnek tekintek, a kiskunsági Nagykőrös. Édesanyám származott innen, én pedig gyermekkorom sok-sok szép nyarát töltöttem itt (…) Talán itt szereztem első világjárós élményeimet, ha ez a világ egy kicsit szűköcskébb volt is annál, ami később kitárult előttem. Nekem akkor itt vonult fel a világ száz csodája (…) Mivel Brüsszelből is lelkesen utazgattam – mint az itt következő történetekből is olvashatják majd – a lányok ugratni kezdtek, nehogy egyszer az állandó jövés-menés közepén a bubópestis érjen utol, mint egy Rejtő-hőst. – Az sem baj, ha az vár rám – riposztoztam, csak Nagykőrösön temessenek majd el. – Nagykőrösön? – torpant meg Erzsike. – Az én családom is odavaló, hiszen az a világ közepe.” Pontosan ez a gyerekkori kisvilághoz való szenvedélyes kötődés menti meg ezt a méltán fergeteges sikerű könyvet az egyhangúságnak és a dicsekvésnek még az árnyékától is. Továbbá az, hogy a szerző még a világhírű történésekhez, épületekhez, nevekhez sem restell finom kritikai megjegyzéseket fűzni. Például a Kék város, rózsaszín város című, szomorkás szépségű írásában, amely a Toulouse közelében fekvő Albi Toulouse-Lautrec Múzeumának jelentőségéhez képest csekély ismertségén búsong.

Olvasóink vigaszául szánva említsünk két, minden mozzanatában derűs epizódot is. Elsőként az Alvás egy reptéri imaterembent, amely arról szól, hogy Venezuelában, ebben a döntően katolikus országban a magyar repülési szakember Caracas repterén egy muzulmán imateremben lelt menedékre, jóízű alvásra és pihenésre az ottani belpolitikai vészhelyzet kínos és félelmetes óráiban. Egy másik, számomra nagyon kedves epizód az Elnöki ellátás, amelynek színhelye az általam is jól ismert washingtoni Dulles repülőtérhez kötődik, ahol a légügyi kalamajkák miatt Washington DC-ben rekedt szerző egy baráti gesztusnak köszönhetően a Watergate Hotel magyar szemmel jóformán esztelen luxusában részesült. S – a javára legyen mondva – éppúgy feltalálta magát ott is, mint Mikronéziában, ahol vígan beállt dolgozni a helybéli hajóvájók közé.

Földvári András szellemi, testi, lelki rugalmassága – amelynek köszönhetően a legváltozatosabb kalandokat is családi közjátékok, felesége és két fia útitársi felbukkanásai színesítik – nem csupán szerencsés alkatának köszönhető. Jelentős szerepe van mindenben az apai-anyai útravalónak is. A történeteket megszakító, dőlt betűs önvallomásokból idézzük itt a legszebbet, amelyben édesapja alakját idézi meg: „Tőle hallottam, és a mai napig hallom olykor a hangján: csak akkor van jogod a világ tájait megismerni, fiam, ha a hazád minden zugát ismered.” Ez az apai parainézis segítette Földvárit abban, hogy szokatlanul sok külföldi utazáson részt vett fiait kicsiny, de végtelenül változatos országunk ismerőjévé nevelte, és nem „Olaszban, Görögben, Spanyolban” járt, hőzöngő sznobokká. A változatos és igaz világjáró mesék könyvét ezért is nagy örömmel, szeretettel és hálával olvassuk.

Hírdetés

(Földvári András: Elmentem világgá. 80 sztorival a Föld körül, 21. Század Kiadó, Budapest, 2020)

Fotó: 21. Század Kiadó

Szöveg: Petrőczi Éva

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. szeptember 20-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »