Nagykaposon ismét várja az ügyfeleket a Szövetség a Közös Célokért irodája

Nagykaposon ismét várja az ügyfeleket a Szövetség a Közös Célokért irodája

Bővül a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) irodahálózata, és július 5-től az Ung-vidék központjában, Nagykaposon ismét fogad ügyfeleket a társulás.

Az irodahálózat szolgáltatásai között található a magyarigazolvány ügyintézési folyamatának a segítése, a határon túlra kiterjesztett családpolitikai intézkedésekről való tájékoztatás (Köldökzsinór program), a Magyarországon és a szülőföldön elérhető ösztöndíjprogramok koordinálása, a kisebbségi jogsegélyszolgálat, a különböző pályázati lehetőségek közvetítése és a civil szervezetek közötti magyar–magyar kapcsolatok építése.

A SZAKC vezetősége – Gubík László, a SZAKC elnöke és Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója  – az igényeket felmérve egyeztetett Varga Tiborral, az MKP járási elnökével, Gabri Rudolffal, a Nagykapos és Vidéke Társulás elnökével és a Királyhelmecen működő iroda vezetőjével, Óváry Tamással, akik jelezték, hogy az irodahálózat szolgáltatásainak elérésére igény merült fel Nagykaposon is.

Hírdetés

Az igény, a szándék és az erőforrások összehangolása tette lehetővé, hogy a SZAKC irodája 2022 júliusától az Ung-vidék központjában, Nagykaposon, a Magyar Közösségi Házban ismét fogadni tudja az ügyfeleket.

Királyhelmecen változatlan marad az ügyfélfogadási rend, így kedden és szerdán 9 és 15 óra között, a Fő utca 168. szám alatt várják az ügyfeleket.

Mindkét iroda esetében az elérhetőségek:
Óváry Tamás,
Telefon: +421-917-975-507;
E-mail: [email protected]

További információ: www.szakc.sk


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »