Nagyböjti vezérfonalat készített a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség

Nagyböjti vezérfonalat készített a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség

A Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség szerkesztésében megjelent a Nagyböjti vezérfonal című kis füzet, amelynek – a nagyböjt minden napjára szóló – üzenetei segítenek felkészülni Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére.

A napi üzenetek az egyetemi lelkészség és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Facebook-oldalán követhetők nyomon.

„Nem a lelkiismeretünk a kapu Istenhez, hanem a lelkünk és a jelenlétünk. Ennek a felismerésében és a lelkünkkel való tudatos foglalkozásban szeretnénk segíteni minden kedves Olvasót a nagyböjti időszakban, amelyben Isten arra hív bennünket, hogy figyeljünk önmagunkra, keresztjeinkre és lehetőségeinkre, amelyek által Ő be akar lépni az életünkbe. A böjti időszak segít megkülönböztetni igényeinket, vágyainkat, felfedezni valódi feladatainkat, rátekinteni a sikerekre és a nehézségekre, kilépni a komfort- és kudarcmentes zónánkból, hogy tovább fejlődjünk és tapasztaljuk az élet ízét” – olvasható a kis füzet bevezetőjében. A szerkesztők a napi üzenetekkel arra vállalkoznak, hogy nagyböjt minden napján gondolatokkal segítsék a fiatalokat és minden korosztályt abban, hogy minél elmélyültebben készüljenek Jézus Krisztus föltámadásának ünnepére.

„Mennyi olyan ajándék van az életünkben, amelyeket teljesen természetesnek veszünk? Nyilvánvaló, hogy élünk. Nyilvánvaló, hogy itt élünk. Kézenfekvő az is, hogy ilyen körülményekkel rendelkezünk. Ezért arra is hívunk mindenkit, hogy nyissuk ki a szemünket, csodálkozzunk rá életünk ajándékaira, és a jócselekedeteken keresztül mozduljunk ki a kényelemből, figyeljünk az önismeretre és az istenkapcsolat mélyebb megélésére.”

Hírdetés

A kiadványban a nagyböjt napjaira hozott útravalók, cselekedetek és szentírási részek a hétköznapok vezérfonalául szolgálhatnak. Az életvezetésben Ferenc pápa Christus vivit (Krisztus él) kezdetű apostoli buzdításából vett, fiatalokhoz intézett gondolatok segítenek, emellett a szerzők olyan napi cselekedetekre, feladatokra is bátorítanak, amelyekkel a mindennapokban megélhető a krisztusi magatartás.

A nagyböjti vasárnapokon Törő András atya, az egyetemi lelkészség vezetője, az egyházmegye ifjúságért felelős referensének útravalóit olvashatják.

Forrás: Szilágyi Eszter, Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó:

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »