Nagyböjt 4. vasárnapja B év

MÁRCIUS 11. NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA – „B” ÉV

A világosságra megy

Éjszaka jött

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelt a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Isten nem azért küldte a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.  Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet von magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.

 

Mottó: a világosságra megy

Szeretik a sötétet

A vámpírok – ezt minden gyerek tudja – nem szeretik a fényt, mert halálukat okozza. Ez a mítosz nagyon markánsan mutatja be a fény és az igazság, a jó viszonyát a sötétséghez. A rab, amikor kilép a börtönkapun, hunyorog. De ha a szabadságot választod, kilépsz a fénybe, és fürdesz benne. Persze, a fény láthatóvá teszi sok mindent: repedéseket, hibákat, apróbb csúfságokat, melyeket oly szívesen elrejtenénk a homályban. Jótékony homályról is beszélünk. Jézus azonban nem a félhomály embere. Nikodémust, aki fél, és ezért éjszaka keresi fel a Mestert, felszólította, szülessen újjá. Az pedig azt jelenti, kilépünk a fényre. Ott és csak ott van esély, hogy az igazságra fény derüljön, a teljes igazságra.

kevés fény is elég a sötétben

A paradox pedig ez: minél nagyobb a sötétség, annál kisebb fény is elégséges bevilágítani azt. Ezért néha le kell buknunk a sötétségbe, hogy aztán beengedjük a fényt. Ez a misztikusok tapasztalata. Még paradoxabb, hogy a fény vakít: ha túladagoljuk, nem látunk semmit. Ahogy mondani szoktuk: hozzá kell szoknunk a fényhez.

 

2018. MÁRCIUS 11. NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA – „B” ÉV


Forrás:ulrichblog.wordpress.com
Tovább a cikkre »