Nagybecskerek: Kedden kezdődik a XXXI. Sörnapok rendezvénysorozat

Nagybecskerek: Kedden kezdődik a XXXI. Sörnapok rendezvénysorozat

A hagyományos Sörnapok szervezői az idén is gazdag programmal készülnek a sorrendben 31. rendezvénysorozatra, amely ezúttal egy nappal bővül, hat napon át tart, mégpedig augusztus 23-a és 28-a között.
Az idén is több helyszínen zajlanak a programok, a zenei részt illetően a Búza-téren kedden 21 órakor a Galija együttes, 23 órakor pedig a Queen Tribute Band koncertezik, szerdán 21 órakor Dejan Cukić, 23 órától pedig a Del Arno Band szórakoztatja a közönséget. Csütörtökön este kilenctől az Orthodox Celts együttes, majd két órára rá a Hypnotised együttes zenél. Pénteken 21 órakor Elvis Jr Kurtovich, utána 23 órakor pedig a Bandx (AC/DC Tribut Band) lép színre. Szombaton este Sanja Ilić és együttese a Balkanika koncertezik, őket követi a Salsa Y Punto zenekar. Vasárnap este a Búza-téren az Električni Orgazam és a Billy Idol Tribut Band ad hangversenyt.
A Szabadság-téren csütörtökön, 22 órakor a Nagybecskereki Filharmónia koncertjével indul a hangversenysorozat, pénteken Zdravko Čolić koncertezik, szombaton Saša Kovačević szórakoztatja a közönséget, vasárnap pedig a Crvena Jabuka ad hangversenyt.
Az Aviv kereskedelmi központban is lesznek koncertek, Goca Tržan szerdán, augusztus 24-én este nyolc órakor lép a közönség elé, az utána következő két napon, 19 órától a Pink televízió tehetségkutató műsorának legjobb fiatal énekesei mutatkoznak be. A gyerekeknek különféle foglalkozásokat is tartanak, vasárnap pedig délután táncversenyt szerveznek.
A Bega-menti városban az autósok lesznek leginkább bajban, hiszen a Búza-téren levő parkolót a lacikonyhák működtetői veszik birtokukba, a Kultúrközpont melletti parkolóhelyet pedig – a gyerekek nagy örömére – a különféle szórakoztató elemek, körhinták töltik ki.
A szervezők adatai szerint a tavalyi Sörnapok rendezvényen mintegy 300 ezer látogató volt, az idén viszont fél millió látogatóra számíthatnak.

Kónya-Kovács Otília


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »