Nagy ünnepnap ez az euroszkeptikusoknak

Úgy tűnik, Hollandia megtorpedózza az EU és Ukrajna közti társulási megállapodást. Az eddigi eredmények szerint az egyetlen európai országban, ahol népszavazást írtak ki az egyezségről, alacsony részvétel mellett, de a válaszadók közel kétharmada nemmel voksolt. Az igazán nagy kérdés nem is az volt, hogy ez lesz-e az eredmény, hanem az, hogy milyen részvételi aránnyal: 30 százalék fölé kellett menni ahhoz, hogy érvényes legyen a népszavazás. Végül ha nem is sokkal, de a határ fölött lett a részvétel.

Ez pedig azt jelenti, hogy a holland parlamentnek újra kell tárgyalnia a szerződést. Automatikusan nem kell, hogy elutasítsák a megállapodást, de a kormány korábban ígéretet tett arra, hogy magasabb részvétel esetén figyelembe veszik a népakaratot.

Jól jön az eredmény a brit euroszkeptikusoknak is alig két és fél hónappal az ő EU-tagságukról döntő népszavazás előtt. A holland és a brit szélsőjobboldal vezetői is arról beszéltek már a voksolás előtt, hogy a mostani eredmény üzenet értékű lesz a brit szavazóknak is.

Szerző: VG Online


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »