Nagy sokk lesz a menekülteknek Orbán új időszámítása


Jövő keddtől teljesen máshogy állnak majd a hatóságok a menekültekhez. Aki illegálisan belép, előállítják, börtönbe viszik és gyorsan kiutasítják az országból. Aki pedig legálisan menedékkérelmet nyújt be, Magyarország területére sem léphet, és pár óra alatt visszafordítják Szerbiába. A kormány a következő hetekben oszlatásos tömegjelenetekre is készül, de Orbánék tervei szerint csak így lesz viszonylagos nyugalom karácsonyra. Orbán Viktor és Lázár János is többször megjegyezte a napokban, hogy szeptember 15-től, vagyis jövő keddtől új időszámítás kezdődik a menekülthelyzet kezelésében. A kormányfő és minisztere arra célzott, hogy ekkor lépnek hatályba a parlament által elfogadott menekültügyi törvénycsomag módosításai. Nem egyszerű technikai változásokról van szó. A hatóságok, a rendőrség, a bevándorlási hivatal, a bíróság olyan új eszközöket, kötelezettségeket kapnak a kezükbe, amelyekkel teljesen máshogy kell majd kezelni a határhoz érkező menekülteket. A hétfőn és kedden látott röszkei kitörésekre például merőben más válaszokat fog adni a rendőrség.

Három órán belül kiutasítják a menekülteket

Kormányzati forrásaink több kézzel fogható, konkrét példát is említettek, miből áll majd az új időszámítás. Elég fontos változás például az úgynevezett tranzitzónák kialakítása. A tranzitzónákat úgy kell majd elképzelni, hogy a szerb határ felé nyitott, U alakú területeket hoznak létre. Magyarország felé zárt lesz a zóna.

Fotó: Huszti István
E zónák miatt 60 méteresre bővítik azt a határ menti sávot, és fontos újdonság, hogy

a tranzitzóna nem minősülne Magyarország területének.

Államon kívüli terület lesz, mint például a ferihegyi reptéri tranzit. Vagyis a menekültek a mostani helyzettel ellentétben úgy kerülnek kapcsolatba a magyar hatóságokkal, hogy nem lépnek be Magyarországra, vagyis az EU-ba, A bevándorlók a tranzitzónákban adhatják be a menedékkérelmüket, legálisan csak így juthatnak be az EU-ba. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban azt mondta, hogy három ilyen tranzitzónát is kialakítanak a szerb határon. A törvény szerint a beadott menedékkérelmeket 8 napon belül kell majd elbírálni. (Az európai szabályok szerint ez idő alatt szabadon járhat-kelhet egy menekült az EU területén.) Csak az léphet be Magyarországra, aki megkapja a menekültstátust. Csakhogy erre a kormánynak van egy cseles válasza. Egy kormánytag szerint a hatóságnak azt írják elő, hogy ne halogassák napokig a választ: 2-3 órán belül döntsenek a menedékkérelemről. Ezek a döntések pedig borítékolhatóan szinte kivétel nélkül elutasítóak lesznek, hiszen szintén egy nyári törvénymódosítás alapján Szerbiát biztonságos országnak minősítette a kormány.

Fotó: Huszti István
A dolog tehát úgy áll, hogy a szerb határhoz érkező menekülteknek nem marad más választásuk, mint a Magyarország felé zárt tranzitzónából visszafordulni Szerbiába.

Az illegális határátlépőkre kiutasítás vár

Választhatják persze azt is, hogy megpróbálnak illegálisan belépni az országba, mint most több ezren. Szeptember 15-től azonban ez már nem szabálysértésnek minősül, hanem – a módosított Btk. szerint – bűncselekménynek. A rendőrök ekkor forrásaink szerint nem egy regisztrációs ponthoz fogják kísérni, buszoztatni a menekülteket, hanem őrizetbe veszik és bíróság elé küldik. A bíróknak pedig gyorsan kell dönteni. Az eredmény az szigorított Btk. szerint börtön és/vagy kiutasítás lesz. Orbán Viktor éppen azért sürgeti a kerítés felhúzását, és Hende Csaba honvédelmi minisztert is azért teremtette le, mert csak a kerítéssel lehet biztosítani, hogy a menekültek tömege a tranzitzónához menjen, és ne a zöldhatáron sétáljon át.

Tehát mindegy, hogy legálisan vagy illegálisan akar egy menekült Magyarországra lépni, szinte biztosan kiutasítják. De mi van, ha tömegesen próbálnak áttörni?

Könnyen előfordulhat persze, hogy a kérelmek tömeges elutasításán felháborodott menekültek felháborodnak, lázadni kezdenek és megpróbálnak csoportosan áttörni Magyarország területére. Egy kormánytag azt mondta, hogy a kormány számít és felkészült ilyen kitörési kísérletekre. Éppen ezért gondoskodtak arról, hogy a hadsereget is be lehessen vetni a határnál. (Az ehhez szükséges kétharmados törvénymódosítsokról információnk szerint szeptember 21-én szavaz majd a parlament.) A határ védelmét az elképzelések szerint továbbra is a rendőrök látják majd el, de minden rendőr mögött ott lesz két-három katona is: ezt onnantól semmi nem tiltja.

Fotó: Huszti István
A katonák és a rendőrök számára nem lesz tűzparancs, a rendőrök az eddig is létező jogosítványaikkal oszlathatnak: vízágyúval, könnygázzal, gumibottal. A kormány pedig több forrásunk szerint számít is ilyen oszlatásos jelenetekre a következő hetekben.

Hová vezet ez a szigorú fellépés?

A kormány számításai szerint a kemény fellépésnek két következménye is lesz: 1. Az embercsempészek és a menekültek rájönnek, hogy Magyarországon át tényleg nehézkes az EU-ba átjutni: másfelé kell menni. 2. Szerbia is máshogy áll a dologhoz, és nem engedi át simán a területén a menekülteket, még folyosót is kialakítva nekik. Hiszen a magyar határnál feltorlódott tízezrek Szerbiának okoznak majd súlyos problémát. A kormány tervei szerint emiatt karácsonyra már véget ér a nagy menekültáradat a szerb-magyar határnál. Naivitás azonban azt gondolni, hogy a menekültek és az embercsempészek visszafordulnak és nem keresnek más utakat. A kormány forgatókönyve szerint elképzelhető, hogy Horvátország felé kerülnek (Románia is lehetséges, de kisebb a valószínűsége, hiszen óriási kitérőt jelent Németország felé.) A kormány számítása szerint a horvát-magyar határon lévő folyók, a Dráva és a Mura majd elriasztják a menekülteket és az embercsempészeket, hogy Magyarország felé vegyék az irányt, így marad Szlovénia, ami pedig már nem a magyar kormány gondja. Ha meg mégis tömegesen akarnának bejönni Románia vagy Horvátország felől a menekültek, a kormány ott sem zárja ki a kerítés felhúzását. Erre már céloztak fideszes politikusok, de döntés még nincs róla. Az új időszámítás tehát azt jelenti, hogy a kormány minimálisra csökkenti a valószínűségét annak, hogy menekültek százai az M1-esig, de akárcsak az M5-ösig is eljusson. Egy kormánytag szerint “kemény képsorokra” kell felkészülni a szerb határnál jövő keddtől. ► index

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk