Nagy siker a Jobbik IT Hallasd a hangod! kampánya

Befejeződött a Jobbik Ifjúsági Tagozat nagy sikerű Hallasd a hangod! – Hangozzon el a Te véleményed is az Országgyűlésben! címen futó kampánya. A 2016-ra meghirdetett Valódi Nemzeti Konzultáció keretében lehetővé tettük a fiataloknak, hogy az oktatással kapcsolatos véleményük, panaszuk elküldjék nekünk, képviselőink által pedig ezek elhangozzanak a Parlamentben.

Magyar Menedék - Ősmagyar

Az intenzív és nagyszabású kampány során szervezettségünknek köszönhetően szó szerint behálóztuk az országot, hiszen a legtöbb középiskolához eljutva személyesen 160 ezer szórólapot osztottak ki tagjaink és aktivistáink. Komoly érdeklődés és igény mutatkozott a diákok részéről a kampány iránt, ami nem csoda, hiszen eddig senki sem kérdezte őket arról, hogy nekik milyen meglátásuk lenne az oktatás helyzete kapcsán. A beérkezett véleményeket három hónap alatt 17 felszólalásban, csaknem másfél órában ismertették a Jobbik képviselői az Országgyűlésben.

A temérdek beérkezett vélemény között a legtöbbször ismétlődő problémaként a tananyag feldolgozhatatlan mennyisége, az aránytalanul magas óraszámok és mindezek következményeként a túlterheltség jelentkezett. Kritika alá került a mindennapos testnevelés a tornatermek hiánya miatt, a KLIK működésképtelensége, valamint a silány minőségű, államosított tankönyvkiadás. A panaszok mellett javaslatok, önálló ötletek is elhangoztak: jelentős igény mutatkozott a nyelvoktatás minőségi javítására és a nyelvvizsgák állami támogatására.

A március óta tartó, nagy sikernek örvendő kampány egyedülálló és hiánypótló kezdeményezésnek számít, hiszen a pártok közül ilyen formában eddig senki sem folytatott párbeszédet a fiatalokkal. Sőt, az egymást váltogató XX. századi pártok, az MSZP és Fidesz magára hagyták az ifjúságot. Ezzel szemben mi, a Jobbik-generáció a XXI. századnak megfelelően azt szeretnénk, hogy jövőnkről ne mások döntsenek, felülről ránk kényszerítve dolgokat, hanem hogy közösen változtassuk meg az oktatás rendszerét. A Jobbik eddig is és ezután is folyamatosan szembesíti a kormányt a problémákkal a diákok és tanárok érdekeit képviselve, kormányra kerülve pedig meg is valósítja a fiatalok programját. A legerősebb ellenzéki és a fiatalok körében legnépszerűbb párt ifjúsági szervezeteként felelősséget érezve mindezért továbbra is üzenjük minden fiatalnak: számítunk rád, számíthatsz ránk!

Farkas Gergely országgyűlési képviselő, a Jobbik Ifjúsági Tagozat elnöke


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »