Nagy László: A hibákat ki kell javítani, de ezen dolgozunk is

Nagy László: A hibákat ki kell javítani, de ezen dolgozunk is

“Messzemenő következtetést ebből a világversenyből nem lehet levonni, természetesen a hibákat ki kell javítani, de ezen dolgozunk is” – így összegezte a DIGI Sport híradójának Nagy László, a magyar kézilabda szövetség alelnöke, egyben a férfi válogatott edzői stábjának a tagja a házigazda magyar együttes csoportkörös kiesésével zárult Európa-bajnokságot; majd arról beszélt, hogy meglátása szerint nem volt előjele a mostani teljesítménynek.

 

“A tavalyi világbajnoki ötödik helyezett, illetve a két évvel ezelőtt egészen elfogadhatónak mondott Európa-bajnoki teljesítményünk nem ezt mondatta velünk, hogy hazai rendezőként így kiesünk a csoportból. Sajnos megtörtént, hamarosan meglesz a szakmai vélemény, amit az elnökség elé tárunk”

– nyilatkozta Nagy László a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek.

Több hazai szakértő már a kiesés másnapján megfogalmazta a véleményét, a korábbi világválogatott Éles József például úgy nyilatkozott a DIGI Sportnak, hogy szerinte akit nyomaszt 20 ezer magyar szurkoló, az adja le a címeres mezt.

“Hogy egyet tudok-e vele érteni vagy nem, az az én magánvéleményem. Egyértelmű, hogy látszott pár játékoson, hogy meglepte ez a közeg. Ezúton is szeretnénk a szurkolók támogatását megköszönni, sajnáljuk, hogy csalódást okoztunk, és nem tudtunk nekik még legalább négy mérkőzésen ilyen jó hangulatot teremteni”

Hírdetés

– mondta Nagy László.

A korábbi női és férfi szövetségi kapitány Mocsai Lajos az InfoRádiónak arról beszélt, hogy “ez a spanyol típusú kézilabda nincs a vérünkben, ezért át kell strukturálni a játékunkat”.

“Érdekes kijelentés” 

– reagált a nyilatkozatra Nagy László.

 „Mérlegeltünk, hogy a magyar válogatott tagjai milyen edzők kezei alatt dolgoztak az elmúlt évben, és ahhoz szerettük volna felállítani nemcsak a taktikát, hanem a fizikális felkészülést – ez ugye nem spanyol, hanem skandináv, a skandináv kézilabda ott van az élmezőnyben. Igyekeztünk ötvözni ezeket a szakmai irányelveket. Hogy mi a magyar kézilabda irányelve, arra a választ még én is keresem.”

A következő nagy világversenyt, a világbajnokságot egy év múlva rendezi közösen Svédország és Lengyelország.

DIGI Sport/Sport 24


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »