Nagy István: szárazföldi folyosón kell kiszabadítani a gabonát Ukrajnából

Nagy István: szárazföldi folyosón kell kiszabadítani a gabonát Ukrajnából

Élelmezési válság fenyeget a világ számos szegényebb térségében, a katasztrófa pedig csak akkor kerülhető el, ha a szárazföldi folyosó megnyitásával sikerül kiszabadítani a gabonát Ukrajnából – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában az agrárminiszter.

Nagy István a lap keddi számában megjelent interjúban azt mondta, ehhez magas szintű nemzetközi összefogásra van szükség, a húszmillió tonna gabona fogadásához és továbbszállításához szükséges infrastruktúrát ugyanis ki kell építeni. „Ám a megvalósítás nem tűr halasztást: ha a gabona nem jut ki az országból, az súlyos társadalmi feszültségekkel és akár a háború kiszélesedésével járhat” – fogalmazott.

Az agrárminiszter a Sajón, Szlovákiában történt súlyos környezetkárosításról is beszélt. Elmondta, az ügyben a szlovák környezetvédelmi miniszter megtette a feljelentést, a mentesítési munkálatok pedig hosszú tétlenkedés után végre megkezdődtek.

A tárca vezetését az előző négyéves ciklus után is folytató miniszter az elmúlt ciklus eredményei közül kiemelte a négy pillérre épülő törvénycsomagot, amely új alapokra helyezi a mezőgazdasági termelést. Ezek, a közös osztatlan földtulajdon rendezését célzó jogszabály, az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény, a családi gazdaságok adózásáról szóló jogszabály, a negyedik pedig a gazdaságok átadásáról szóló jogszabály – sorolta.

Hírdetés

Beszélt arról is, hogy a mostani ciklusban 4265 milliárd forint fordítható az agrár-élelmiszeripar korszerűsítésére. Ez háromszor több, mint az elmúlt hét évben. „Ennek köszönhetően az összes korábbi versenyhátrányunkat le tudjuk dolgozni” – jelentette ki.

„Magyarország szerencsés helyzetben van, hiszen kétszer annyi élelmiszert tudunk előállítani, mint amennyire szükségünk van. De mégsem lehetünk teljesen nyugodtak, hiszen a globális piac alakulása a magyar gazdaság helyzetét is befolyásolja. Az ukrán gabonakészletek beragadása akkora pánikot okozott, hogy az azonnal elkezdte felfelé hajtani az árakat” – mondta Nagy István.

Leszögezte, Magyarországnak nem kell attól tartania, hogy élelmiszerhiány lesz. „Nemzeti szuverenitást jelez az, hogy a föld kinek a tulajdonában van. A biztonságot jelenti. Véget vetettünk a zsebszerződések korának, végigvittük a Földet a gazdáknak programot, s továbbra is azon kell dolgoznunk, hogy az állami földek minél nagyobb hányada legyen a termelők tulajdonában” – fejtette ki.

Az élelmiszerárstopot a miniszter meglehetősen merész, de nagyon hatékony kormányzati döntésnek nevezte. „Az üzemanyagárstoppal és a rezsicsökkentéssel kiegészítve a magyar emberek olyan védelemben részesülnek, amire egész Európában nincs példa. Nincs még egy olyan ország, amelyik ilyen hatékonysággal és ilyen szinten kiállt a családok védelméért” – hangsúlyozta.

Úgy vélte, az intézkedés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, működik, és további fenntartása is indokolt lehet.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »