Nagy Imrét kommunistaként akasztották fel

Nagy Imrét kommunistaként akasztották fel

Nagy Imre 1956-os szerepét mindenki ismeri: a tétovázó, majd a forradalom mellé álló kormányfőről évről évre megemlékezünk. Pedig előélete is épp elég izgalmas volt, osztott földet a parasztoknak, majd elvette a terményüket, tanított egyetemen öt elemivel, majd a reformok élére állt, hogy később szándéka ellenére vállára emelje a forradalom, s végül saját elvtársai végezzék ki. Ma lenne százhúsz éves.

Nagy Imre Kaposvárott született 1896-ban, apja szakmunkás, anyja cseléd volt. Belőle hivatalnokot szerettek volna nevelni, de az ötödik osztály után otthagyta a gimnáziumot; volt lakatos és irodai ügyintéző, majd 1915-ben behívták katonának. Megjárta az olasz és a keleti frontot, végül orosz hadifogságba esett. Oroszországban érintették meg először a kommunista tanok, amelyek 1917-ben még egy izgalmas társadalmi változás, egy szebb jövő ígéretének tűntek a fiatalember számára – vázolta Pótó János, a Nagy Imre-emlékház igazgatója, akivel Nagy Imre életének kevésbé ismert, de nem kevésbé izgalmas momentumait vettük sorra.

Például hogy bizonyítottan nem vett részt II. Miklós orosz cár meggyilkolásában. Egy hasonló nevű exhadifogoly igen, de a vörösök oldalán harcba szálló Nagy több ezer kilométerre tartózkodott a gyilkosság helyszínétől. Bár az is igaz, hogy a terror nem rettentette el: hasonlót átélt már a lövészárkokban is, nemzedékének sajátja volt ez az élmény, ráadásul ezúttal egy pozitív eszme, az osztálykülönbségek megszüntetésével igazságosabb, egyenlőbb társadalom ígéretével történt minden.

Budapest, Bécs, Moszkva

Amikor a bolsevik párt tagjaként hazatért Magyarországra, nem nagyon politizált, és a múltját sem reklámozta, míg a Vági István-féle kommunista Magyar Szocialista Munkáspárt illegálisan meg nem kezdte működését. Belépett a pártba, ami miatt néhány hét vizsgálati fogságba is került, de ekkor még nagyon kis hal volt.

Későbbi fő szakterületével, a mezőgazdasággal a húszas években, biztosítási ügynökként találkozott, ebben képezte autodidakta módon magát haláláig.

1927-ben emigrálnia kellett Bécsbe, az ottani kommunistákhoz, itt kiadta a Parasztok Lapját, cikkeket írt, végül 1930-ban küldöttként kikerült Moszkvába, a Kommunisták Magyarországi Pártja második kongresszusára – ekkortól volt hivatásos forradalmár, bár még csak a pártapparátus legalján. Hamar szembekerült magyar elvtársaival is: Rákosival és társaival – később is – leginkább azért, mert a kapitalizmusból kommunizmusba való átmenetet, a népi demokráciát kevésbé erőszakosnak és hosszabb lefolyásúnak képzelte a későbbi diktátornál, és ebben mindig különbözött az igazi bolsevikoktól.

Túlélni Sztálint

Nagy a Szovjetunióban a Komintern mezőgazdasági intézetében dolgozott, ott kezdett beletanulni az agrárpolitikába – elvégre azt sehol sem oktatták. Egyre inkább meggyőződésévé vált, hogy az embereket nem lehet diktatórikus módon belehajszolni olyan termelési és együttállási formákba, amelyekre nem állnak készen.

Nagy Imre későbbi miniszterelnök feleségével és kislányával, Erzsébettel Forrás: Jánosi Katalin / Fortepan

Ugyanakkor a politikától igyekezett elhúzódni, elvégre feleségével és lányával élt Moszkvában, ahol a nagy sztálini terror idején úgy hullottak körülötte a szovjet és magyar elvtársak is, mint a legyek – ekkoriban leginkább ezt próbálták túlélni.

Aztán tíz hosszú év agrárintézeti munka és tanulmányírás után behívták, ezúttal a szovjet hadseregbe, de nem harcolni. Bár eleinte diverzáns akciókra képezték volna ki őt és társait, végül a propagandában – hadifoglyok meggyőzése, fronton átdobott röpcédulák szövegezése – alkalmazták.

Jó időben jó helyen Szerencsecsillaga 1944 nyarán ragyogott fel: hirtelen a párt negyedik vonalából az elsőben találta magát, köszönhetően a földosztási terveknek, amelytől a kommunisták azt remélték, hogy az ország szovjet „felszabadítása” után meg tudják nyerni a parasztságot. Nagy Imre Moszkvában mintegy fél év alatt kidolgozta az erre vonatkozó terveket, amelyekre a szovjetek is rábólintottak, így szinte elsőként térhetett haza, hogy tárgyalhasson a demokratikus pártok vezetőivel, és elfoglalhassa egyenesen Sztálintól kapott miniszteri bársonyszékét az ideiglenes nemzeti kormányban mint földművelésügyi miniszter.

Nagy Imre 1945-ös igazolványképe Fotó: Jánosi Katalin / Fortepan

A túl humánus belügyminiszter

Azonban Rákosinak csalódnia kellett, mivel a földosztás ellenére a kommunista párt – a várt többség helyett – csupán 17 százalékot szerzett az 1945-ös választáson. Igaz, az 57 százalékos abszolút kisgazda többség ellenére szovjet nyomásra maradt a népfrontkormány, kommunistákkal a stratégiai tárcáknál. Azonban Rákosiék kompromisszumra kényszerültek: mivel a kisgazdák a kőkemény Rajk Lászlót nem fogadták el belügyminiszternek, Nagy Imrét nevezték ki helyette.

Ő azonban túl humánusnak bizonyult, így nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Egy anekdota szerint amikor Rajk végül átvette tőle a tárcát, behívatta Péter Gábor állambiztonsági vezetőt, és megfenyegette: ha nála is megpróbálkozik azzal, amivel Nagy elvtárs alatt, hogy nem ér rá, amikor hívatja a miniszter, akkor rendőrökkel hozatja elő.

Földosztóból padlássöprő

Nagy Imre ezt követően fokozatosan kiszorult az első vonalból: 1948-ban, amikor beindult a téeszesítés, a kevesebb erőszakkal járó, megfontoltabb átmenetet sürgette. „Még csak most adtunk nekik földet. Ha elvesszük, baj lesz” – mondta. Kikerült a pártvezetésből is, félig kegyvesztettként egyetemen tanította az agrárpolitikáját, brosúrát, könyveket írt.

Aztán 1950-ben olyat tett, ami a történészek szerint mind korábbi, mind későbbi tevékenységétől is merőben idegen volt: elfogadta a felkérést, és Rákosi élelmezési, azaz begyűjtési minisztere lett, részt vett abban, amit mindig is ellenzett.

Azaz az egykori földosztó miniszter most a padlássöpréseket irányította, az ő hivatala állította össze a listát a belügynek, hogy kik nem szolgáltattak be elég terményt, állatot.

Minderre Pótó János szerint az lehet a magyarázat, hogy politikusként úgy gondolhatta, Sztálin sem örök életű, és talán hamarosan eljön az az idő, amikor megvalósíthatja a saját elképzeléseit is, de csak akkor, ha tűzközelben marad.

Ha ez volt a számítása, akkor be is jött

Sztálin 1953-as halála után az új szovjet vezetés, amely szakítani akart a rettegett diktátor módszereivel, benne látta meg azt a reformert, aki ezt Magyarországon keresztülviheti, hiszen egész addigi élete igazolta, hogy ő a humánusabb, emberarcúbb megoldás híve.

Moszkva ugyanis látta, hogy ha nem enyhíti a gazdasági problémákat és a társadalmi feszültséget, abból nagy baj lehet – néhány nappal Nagy Imre kinevezése után Kelet-Berlinben tüntetések is kezdődtek, amelyeket csak demonstratív tankfelvonulással tudtak elfojtani. Egyszóval olyan ember kellett nekik, aki visszafogja a túlfeszített gazdasági terveket, és tompítja a társadalmi feszültséget, hiszen a milliónyi büntetőeljárás és az internálótáborok is azt sugallták, hogy az egész társadalom büntetésben van.

Így készül a forradalmár

Nagy pedig ismét jó helyen, jó időben volt, akárcsak 1944-ben. Az újdonsült kormányfő pedig rádióbeszédben jelentette be az új irányt, estére már az egész országban elterjedt, hogy valami új kezdődik, az emberek csüngtek a rádión.

Ezután kezdődött meg annak a Nagy Imrének a felépítése, akit 1956-ban vállára emelt a tömeg: az erőltetett téeszesítés leállítása, árcsökkentés, kapcsolatfelvétel a katolikus egyházzal, a rendőrbíráskodás eltörlése, az internálótáborok bezárása, valamint a korábbi koncepciós perekben elítélt kommunisták kiengedése – ekkor szabadult például Kádár János is – jellemezte ezt a másfél évet. Valamint a folyamatos harc Rákosival és híveivel, akik végül 1955 tavaszán határozatban ítélték el „jobboldali elhajlásáért”, lemondatták kormányfői pozíciójáról, mandátumáról, később kizárták a pártból, még akadémiai tagságát és egyetemi katedráját is elvették. Az ÁVH is nyomozni kezdett ellene. Körülötte lassan megszerveződött a pártellenzék, hatvanadik születésnapján demonstratíve száz közéleti személyiség köszöntötte fel, ekkor, nyáron alakult ki a „Nagy Imre-kör”.

A nyomásnak engedve végül 1956. október 13-án a párt visszavette soraiba, 1956. október 22-én tért haza a badacsonyi szüretről, ekkor már a műegyetemisták fogadták azzal, hogy menjen el a gyűlésükre, de ekkor ezt még visszautasította.

Nem tört meg

Nem véletlen, hogy a tömeg őt választotta, hiszen kétféle tapasztalata volt a kommunizmusról: a Rákosi-féle kőkemény elnyomás és a Nagy Imre-féle humánusabb, új vonal. Így lett zászló Nagy Imre 1956-ban, holott ő maga vélhetőleg rettegett a felfordulástól:

nem akart forradalmat, de a forradalomnak szüksége volt rá.

Ő pedig végül a második felében a forradalom élére állt. Jó kérdés, hogy ha Moszkvában meg tudta magát húzni a harmincas években, vagy ha elvállalta a padlássöprő miniszteri posztot, akkor később a börtönben miért nem volt hajlandó önkritikára, hiába járultak elé sorra a különféle kommunista vezetők. Odó János szerint talán azért, mert 1956 után már egy olyan politikai életmű volt mögötte, amelyhez tudott ragaszkodni.

Így lett kommunistaként is jelkép, a nemzet mártírja.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »