Nagy gólokkal kapott ki a Puskás Akadémia

A Zalaegerszegi TE hátrányból fordítva, két szép lövéssel 2-1-re győzött a Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

A felcsútiak sorozatban negyedik vereségüket szenvedték el, míg a kék-fehérek három kudarcot követően gyűjtötték be ismét a három pontot.

Jól kezdett a hazai csapat, Antonio Mance első élvonalbeli találatával előnybe is került. Nem sokkal később egyenlítettek a zalaiak az előrehúzódó Zoran Lesjak szép góljával, innentől kezdve pedig mezőnyfölényben játszottak.

Hírdetés

Mégis a Puskás Akadémia állt közelebb a vezetés újbóli megszerzéséhez, előbb Mance lövése csattant a kapufán, majd a szünet előtt a horvát támadó fejesét a gólvonal közeléből fejelte ki egy vendégvédő.

A második félidő nagy felcsúti helyzetekkel kezdődött, de a Zalaegerszeg szerezte meg a vezetést egy újabb szép lövéssel: Szánthó Regő a tizenhatos sarkáról csavart a kapu jobb oldalába.

A Puskás Akadémia nagy energiákat mozgósított az egyenlítésért, közben hátul fellazult a védelme, amit a vendégek gyors kontratámadásokkal igyekeztek kihasználni. A hajrához közeledve elkeseredetten küzdött az egy pontért a hazai gárda, ám nem sikerült betalálnia.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »