Nagy Ervin: Pedagógustüntetés – minden, ami felgyülemlett bennem

Nagy Ervin: Pedagógustüntetés – minden, ami felgyülemlett bennem


Először is: tiszta szívből szolidáris vagyok a pedagógusokkal.

Tanítottam rövid ideig gimnáziumban, egyetemen, hosszabb ideig szakképzésben. Voltam megbízott előadó, szerződéses tanár. Oktattam tanfolyamokon alapítványi iskolákban. Volt, hogy pedagógusként munkanélküliek felzárkóztatását segítettem. Ha ritkábban is, mint az elmúlt tíz évben, de ma is koptatom a katedrát.

Voltam oktatási szakértő önkormányzati bizottságban, bedolgoztam számos vizsgaközpontnak. Sőt, még diákok tehetséggondozásában, külföldi tanulmányutakra való felkészítésében is részt vettem.

Magándiákom pedig annyi volt, mint égen a csillag…

A családom fele pedagógus. Van óvónő, tanítónő, és tanár is közöttük.

Szülőként, három gyermek apjaként pedig a másik oldalról is látom a helyzetet.

Publicistaként elsők között voltam, aki követelte a pedagógusok béremelését 2009-től kezdve. Sőt, 2012-ben, mikor először meglebegtették a béremelést, majd az akkori nemzetgazdasági miniszter kiigazításra hivatkozva visszavonta annak lehetőségét, így írtam a Magyar Hírlap hasábjain: “A nemzetgazdasági miniszter szerint a hiányt akkor is tartani fogjuk, ha a gazdasági növekedés stagnál, vagy éppen csökken. Ahogy most valóban csökken. Így nemcsak a nemzetközi, hanem a hazai helyzet is fokozódik. Ezért kell most a költségvetést kiigazítani. Ezért kell most áldozatokat hozni. Érthető, logikus és helyeslésre méltó érvelés. Nagy kár, hogy az egyik áldozat a pedagógusok 2013-as béremelése lett. Nem kár: katasztrófa!”

Ugyanebben az írásban jegyeztem meg:

“Az a nemzet, amely sem erkölcsileg, sem anyagilag nem becsüli meg orvosait és tanárait, pusztulásra van ítélve” (Magyar Hírlap, 2012. október 8.)

És ezt így gondolom ma is.

Minden okom meg van tehát arra, hogy szolidáris legyek a problémákkal küszködő pedagógusokkal, illetve szimpátiát érezzek minden jobbító szándék mellett.

Persze a béreket azóta rendezték. Ugyan még mindig lehetnek anomáliák a rendszerben, s lehet, sőt: kell is több fizetést követelni a tanároknak, hisz senki nem gondolhatja igazságosnak azt, hogy egy mozdonyvezető (elnézést a szakmabeliektől!) kétszer, néha háromszor annyit keres, mint egy középiskolai tanár. És az sem helyes, hogy a kezdő egyetemi oktatók bérei még mindig elmaradnak az átlag fizetésektől, de tény, hogy az anyagi, egzisztenciális problémák rendezése örömteli módon elindult.

Ezzel szemben vannak másmilyen természetű gondok. A közoktatás döcögő szervezése, sokszor dilettáns emberek irányítása számos gyakorlati, külső szemlélő számára piszlicsáré, a benne dolgozók számára komoly nehézségeket jelent. Ezen változtatni kell! Mind szervezési, irányítási, mind pedig személyi változások kellenek!

Másodszor: az oktatásban résztvevők 2009-ben ugyanazt akarták. A pedagógustüntetések mögött álló politikai és szakmai szereplők kihasználva a létező problémákat, egy olyan rendszert kritizálnak, amit egykor ők is megcsináltak volna.

Mikor változásokról beszélünk, akkor sokan máris rendszerszintű átalakítást szeretnének. Az állam teljes kivonulását, a tanterv teljes fellazítását, a KLIK megszüntetését és visszatérést a 2010 előtti állapotokba.

Farizeus az, aki szakmabelinek tartja magát, és ezt komolyan gondolja. 2009-ben nemcsak a pedagógus bérek voltak a béka feneke alatt, nemcsak a tanárok társadalmi megbecsülése volt szégyentelenül alacsony, hanem a rendszer is a szétesés jeleit mutatta. A gazdag önkormányzatok sok mindent megengedhettek az általuk irányított iskoláknak, míg a szegény településeken semmire sem jutott pénz. Sajnos a feltételek különbözősége, a tanterv abszolút liberalizálása eltérő esélyeket teremtett a diákok számára. De elmondható az is, hogy a tanulók teljesítménye tragikusan gyengült. A kompetenciafejlesztés “túltolása” miatt nevetségesen csökkent a megtanult információk, tények, fogalmak, stb. mértéke országos szinten. A műveltség, a klasszikus tudás átadása jócskán elmaradt a megkívánttól. A tanterv fellazítása és a tankönyvpiac liberalizálása továbbrontotta a színvonalat. A pályát elhagyó pedagógusok ezréről nem is beszélve.

2008-ban és 2009-ben, az akkori oktatási miniszter Hiller István, Gyurcsány Ferenc támogatása mellett (ameddig hivatalban volt), belekezdett egy olyan szakmai reform előkészítésébe, amely nagyon hasonlított ahhoz, amit a Fidesz kormány 2010 után végül is megcsinált. Az akkori szakpolitikusok egyetértek abban, hogy a diákok esélyegyenlősége végett szükség van az állam irányító és fenntartó szerepvállalására; a tantervet egységesíteni kell; a tankönyvpiacon pedig minőségi szempontok szerint kell szűkíteni a kínálatot. Így nyilatkozott Hiller István azon tervekről, amelyeket, ha megnyerik a választásokat, készek lettek volna végigvinni:

“Első alaptétel: Magyarországon szükség van állami fenntartású iskolákra azért, hogy a közoktatásban csökkenjenek az esélykülönbségek. Ezek kiegyenlítésére ma kizárólag az állam képes.”

“Kettő: az állami iskolák nem rendeletileg, hanem tárgyalások útján, fenntartó-csere révén jönnének létre minden egyes olyan iskolafenntartóval, amelyik szükségét érzi, vagy lehetőséget lát arra, hogy iskoláját a továbbiakban az állam gondozza, és ezt kezdeményezi. Ugyanakkor az állam is kezdeményezhet ilyen tárgyalásokat. Három: az oktatás az ország állami iskoláiban egységes tanrend, egységes tananyag alapján történne. Ez a jelenlegi kimeneti pontokat – kötelező érettségit – szabályzó szisztéma fenntartása mellett az állami iskolákban az odavezető utat is nagyon világosan és egységesen szabályozza. Négy: az állami iskolákban közalkalmazottak dolgoznak, a tanárok az államtól kapják a fizetésüket. Értelemszerűen a munkáltató az iskola igazgatója, de az állam gyakorolja az alkalmazási jogokat, alakítja ki a feltételeket. Öt: az állami iskolák létrejötte semmilyen módon nem befolyásolja a jelenlegi iskolafenntartók belső működését.” (Népszava 2009. február 23.)

Amire, a Galló Istvánné által már akkor elnökölt Pedagógusok Szakszervezete a következőképpen reagált:

“A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) üdvözli Hiller István oktatási és kulturális miniszter tervét, amely szerint 2010 őszétől bevezetnék az állami fenntartású iskolák rendszerét.”

“Az oktatási tárca vezetője egy hétfői lapinterjúban azt mondta, hogy egységes tantervvel dolgozó állami iskolákat szervezne 2010-től az oktatási kormányzat. Az állami iskolák egységes tanterv alapján tanítanának, azonos oktatási minőséget garantálnának, amit az alapnormatíván fölül “kiegészítő normatíva” segítségével biztosítana az állam.” (MTI közlemény, 2009. februrár 24.)

Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy azok a szakmai, illetve politikai szereplők, akik ma a pedagógustüntetés mögött állnak, kihasználva a létező problémák okozta feszültséget, meghazudtolva egykori ötleteiket, egy olyan rendszer ellen áskálódnak, aminek ők maguk is teremtői lehettek volna. Mert akkor szakmai szempontból ez volt a logikus.

Aztán nyert a Fidesz és a kormány megcsinálta…

Harmadszor: az ellenzék politikát csinált a szakmai problémákból, ami hátráltatja a megoldást.

A rendszer gyenge működtetése nem feltételezi a rendszer teljes hibáját. A változás, amit a Orbán-kormány végigvitt a közoktatásban, szükségszerű volt. Olyan problémákra adott választ, amelyeket a Fidesz-kormány megalakulása előtt mindenki hasonlóan látott, olyan reformot indított el, amelyben elvi konszenzus volt.

Ennek ellenére a rendszer működtetése felemásra sikeredett. Számos gyakorlati nehézség lépett fel, amelyre talán kissé későn reagáltak a főszereplők. Amikor a kormányzat végre érzékelte a változtatás szükségét, kinyitotta a párbeszéd lehetőségét. Személyeket váltott le, illetve megalapította a Köznevelési Kerekasztalt. Egy olyan fórumot, ahol minden problémát el lehet mondani, ahol minden gondra közösen lehet szakmai megoldásokat keresni. Ebbe a párbeszédbe “rongyolt bele” aztán az ellenzék.

Mind a baloldali pártok, mind a Jobbik, ahogy észrevette, hogy az oktatásügy szakpolitikai szinten döcög és változásra szorul, “rárepült a témára”. És mint destruktív ellenzék, mindent megtett és megtesz azóta is, hogy gyűlölet, megosztás legyen úrrá az iskolákban. Hogy a párbeszéd megszűnjön, vagy olyan negatív érzelmekkel telítődjön meg, ami lehetetlenné teszi az együttműködést.

Negyedszer tehát levonhatjuk az alábbi következtetést: jól tapasztalhatóan a tüntetések, a “kockás inges akció” és a “ne engedd a gyereked az iskolába” mozgalom, csak negatív politikai hangulatkeltésre volt, amely megnehezíti a párbeszéd lehetőségét, ezáltal messzebb kerül mindenki a közoktatás létező problémáinak megoldásától.

Eljött az ideje a kiigazításoknak, amiben együtt kell működnie minden szereplőnek! A problémákra van megoldás. A megoldást pedig közösen kell a közoktatás minden szereplőjének megtalálnia. A KLIK döcögő működésére, a mindennapok apró-cseprő problémáira, a tankönyvek hibáira, a tanárok minőségi munkáját akadályozó bürokratikus terhekre csak és kizárólag megbeszélés útján van lehetőség. A kormányzat – ha késve és több személycserét is végrehajtva – ma nyitottságot mutat erre a párbeszédre. Az ajtók nyitva állnak, az asztal mellé a székeket odatolták. Ezt kellene a jobbító szándékú szereplőknek kihasználniuk. Csak le kellene ülni és a valós problémákról beszélni!

De úgy tűnik, hogy nem minden “szakmai” szereplő a megoldásban érdekelt. Az ellenzéki pártoktól persze nehéz szakmai megoldást várni. Ők jobbára a politikai hangulatkeltésben érdekeltek, és kevésbé a rendezésében. Ennek morális határaiért viszont nekik kell vállalniuk a felelősséget, még akkor is, ha ellenzéki erőként végül is természetesnek tűnik az, amit tesznek. A szakmai szereplőknek és a szervezeteknek viszont – küzdjenek azok a szülők, vagy a diákok jogaiért, legyenek a tankönyv írásban érintettek, vagy maguk az igazgatók, a tanárok, és az általuk létrehozott szakszervezetek – kutya kötelességük leülni és tárgyalni! Párbeszédet folytatni a közoktatás jobbá tételéről.

Mert ha kockás ingbe pózolnak a közösségi oldalakon, ha nem viszik február 29-én a gyereket iskolába, ha a tüntetésen az “Orbán takarodj!” rigmust üvöltik, attól nemhogy közelebb kerülnének a közoktatás gondjainak megoldásaihoz, hanem még egy olyan plusz érzelmi törésvonalat visznek bele az egész problémahalmazba, amelynek kibogozása egyre nehezebb lesz.

Összefoglalva: a pedagógusok jogos felvetéseit csak és kizárólag tárgyalás útján lehet megoldani. Aki pedig politikai hangulatot kelt, más irányba tereli és érzelmileg továbbterheli a párbeszédet. Mindamellett milliókat csap be, mert minden látszat ellenére nem a megoldás felé viszi tovább a vitát.

The post Nagy Ervin: Pedagógustüntetés – minden, ami felgyülemlett bennem appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »