Nagy Enikő M. Kriszta jubiláns nővér: A gyerekek körében tapasztaltam meg Isten szerető jelenlétét

Nagy Enikő M. Kriszta jubiláns nővér: A gyerekek körében tapasztaltam meg Isten szerető jelenlétét

A Vasárnap című erdélyi katolikus hetilap 2021-ben is folytatja tavaly elindított sorozatát, melyben olyan jubiláns szerzeteseket mutat be, akik életüket szorosabb Krisztus-követésben próbálják élni egy-egy közösség tagjaként, annak karizmáival, de mégis egyéni módon, saját útjukat járva a hitben. Az idei jubilánsok sorában ezúttal Nagy Enikő M. Kriszta nővért ismerhetjük meg közelebbről.

– Hol, mikor, hogyan hallottad meg a „hívást?”

–Nem egyszerű írni azokról a benső megmozdulásokról, történésekről, érintettségekről, amelyek elindítanak és formálnak egy szerzetesi hivatást. Ha az Istennel való kapcsolatom kezdetére gondolok, egyszerűen felvillannak az életemből azok a helyzetek, emlékek, belső élmények, amelyek lassan a jó Isten felé vezettek. Gyermekkoromban szerettem kőtemplomunk csendjét. Volt valami varázsa. Szerettem csak úgy ülni a padban, semmire sem gondolni, és elcsendesedve várni a szentmise kezdetét. Szerettem a reményt adó, szerető Istenről szóló prédikációkat, és szívesen hallgattam vallásórákon a pozitív istenképet sugalló történeteket. Gyerekként szerettem a gyerekeket, a nálam kisebbeket. Végül óvónő lettem a falunkban. Az óvodában szívesen ültem körbe a gyerekekkel. Abban az időben a körünk még üres volt, nem raktunk semmit középre.

– Kérlek, oszd meg szerzetesi életed legszebb pillanatainak egyikét!

–Nem emlékszem különleges eseményre, amit kiemelhetek, de emlékszem kiengesztelődésekre, mélyebb beszélgetésekre, közösségi ünnepekre, kirándulásokra, lelkigyakorlatokra és gyerekek körében töltött szép pillanatokra, amikor körben ültünk, és a jó Isten újra meg újra betöltötte a mi körünket. Emlékszem, amikor megérintett egy-egy idős nővér életpéldája, életútja. Emlékszem humoros alkalmakra, még most is nevetünk, ha felidézzük ezeket. Egy ilyen történetet szeretnék megosztani. A noviciátusban történt. Egyik délután Pacifika nővérrel sétálni szerettünk volna menni a városba. Elmentünk Gudilla nővérhez, az akkori főnöknőhöz engedélyt kérni. Gudilla nővér megdöbbenve mondta nekünk:
– Hogy képzelitek? Úgy néztek ki együtt, mint Pat és Patason! (Én közösségünk alacsonyabb, kisebb nővérei közé tartozom, Pacifika nővér pedig jóval magasabb, nagyobb nálam.)
– Na, hát szégyell minket? – kérdezte Pacifika Gudilla nővért.
Végül Gudilla nővér elengedett minket sétálni, és mi egész séta alatt Pat és Patasonon szórakoztunk.

– Hogyan foglalnád össze dióhéjban szerzetesrended főbb vonásait, karizmáját?

–Szerzetesrendünk, a Mallersdorfi Ferences Nővérek jelmondata: „Krisztus szeretete sürget minket.” Kezdetben nehezen barátkoztam ezzel a jelmondattal, mert nem szeretem, ha valamiben is sürgetnek, siettetnek, stresszelnek. Nem vagyok képes egyszerre sok mindennel foglalkozni, több mindenre figyelni, de amit éppen teszek, abban szeretek elmélyülni. A sürgetés felületességre késztet engem. Volt, amikor úgy gondoltam, talán téves e mondat fordítása. Lassan értettem meg és ismertem fel, hogy ez a krisztusi sürgetés belülről fakadó erős vágy kell hogy legyen, ami ég bennünk, és a vágy beteljesítésére késztet minket.

Hírdetés

– Melyek küldetésed súlypontjai?

–Jálics Ferenc jezsuita atyának egy mondása jut eszembe:

Mindig szerettem a gyerekeket, az ő körükben tapasztaltam meg Isten szerető jelenlétét; erre adott válaszként lettem szerzetes. Udvarhelyen kezdtem a szerzetesi életet, a Mallersdorfi Ferences Nővérek Közösségében, ahol sok éven keresztül a Nardini-óvodában tevékenykedtem, először óvónőként, majd mint óvodavezető. Már a kezdetektől nagyon foglalkoztatott a gyerekek vallásos nevelése. Mire célzott Jézus, amikor azt mondta a tanítványoknak: „Engedjétek hozzám jönni a gyerekeket”? Mikor engedjük a gyerekeket Jézus felé közeledni, és mikor gátoljuk őket abban? Milyen kell hogy legyen az a Jézus felé vezető út, amelyen szabadon, szívesen, kényszer és megterhelés nélkül járhatnak a gyerekek, és Jézus Krisztussal ismerkedhetnek? A Franz Kett-pedagógiában találtam rá erre az útra. Amikor az ilyen foglalkozásokat tartom, újra és újra átélem, hogy a jó Isten betölti a mi körünket. Ez a küldetésem súlypontja: ezen a Krisztushoz vezető úton haladni és erre az útra másokat is meghívni, inspirálni.

– Mik a töltekezési forrásaid?

–Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egyfolytában töltekezem. Amit nap mint nap teszek, az a hivatásom, amit szeretek. Készülök a képzésekre, átelmélkedem a témákat, meditálok, és mindemellett a brassói házunk körüli kis kertben kertészkedem. Szeretek a természetben kirándulni, gyalogtúrázni.

Egy mondat, amely életed mottója lehetne…

–„Neki növekednie kell, nekem kisebbednem” (Jn 3,30). Ezt a mottót választottam örökfogadalmamkor, és mindig aktuális számomra.

Forrás és fotó: Romkat.ro / Szerzetesek.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »