Nagy csaták lesznek áprilisban Budapesten

Nagy csaták lesznek áprilisban Budapesten

Habár minden közvélemény-kutató intézet szerint meggyőző fölénnyel vezet a Fidesz és a KDNP, egyes egyéni körzetekben borítékolhatóan nagy csaták lesznek április 8-án a kormánypárti és az ellenzéki indulók között. Nem véletlen, hogy a baloldaltól kezdve az LMP-n keresztül egészen a Jobbikig mindenki azt hangsúlyozza, hogy a voksolás valójában a 106 választókerületben dől el. A Magyar Nemzet kigyűjtötte a legérdekesebb helyszíneket: az ellenzék számára nagy eséllyel megnyerhető városokat, illetve azokat a helyeket, ahol korábban is csak néhány százalék döntött a parlamenti mandátum sorsáról.

Kifejezetten érdekes Budapest, az ellenzék ugyanis mindig azt mondja – és részben a közvélemény-kutatások is alátámasztják –, hogy esélyes ott a baloldal, ráadásul csak a fővárosban 18 mandátum sorsa dől el. Mai cikkünkben ezért a budapesti esélyeket latolgatjuk.

A tizennyolcból nyolc városrésznek van ellenzéki egyéni képviselője, vagyis nyolc politikus tudta legutóbb legyőzni a Fidesz–KDNP jelöltjeit. A kormánypárt veszteseinek jó részét mostanra le is cserélték. A „legsimábbnak” a baloldali fellegvárnak tekinthető XIII. kerület ígérkezik, ott a szocialista Hiszékeny Dezső fölényesen – húszszázalékos előnnyel – verte meg Szalay Pétert négy éve.

Az MSZP-s politikus újra ringbe száll, ezúttal azonban Harrach Tamással, Harrach Péter KDNP-frakcióvezető fiával kell megmérkőznie. Hasonlóan sima győzelmet aratott a baloldal 2014-ben Kiss Péterrel Újpesten, majd a politikus halála után az őszi időközi választáson a szintén MSZP-s Horváth Imrével. Itt azonban már biztosan változás lesz, hiszen a szocialisták és a Demokratikus Koalíció (DK) közötti alkudozás eredményeképpen nem ő, hanem Varju László fog indulni. Fideszes ellenfele Zsigmond Barna Pál lesz, aki jelenleg fideszes alpolgármester a kerületben; kérdés, hogy Varju László is tudja-e hozni a korábbi eredményt.

Csepelt is esélyesnek tekintheti a baloldal, hiszen 2014-ben az akkori összefogás részeként az Együtt politikusa, Szabó Szabolcs győzni tudott, most azonban a baloldali viták miatt könnyen elbukhatják a körzetet. Vele szemben indul ugyanis az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó is, vagyis egyelőre úgy látszik, hogy két baloldali politikus között oszlanak majd meg a Németh Szilárddal szembeni szavazatok.

http://mno.hu/

Kiélezett küzdelem várható további hat budapesti választókörzetben, ahol négy éve baloldali politikus tudott nyerni, ez azonban minden esetben csak néhány százalékon múlt. A DK-s Oláh Lajos 2014-ben megverte Rónaszékiné Keresztes Mónikát a VII. kerületben, most pedig Bajkai István lesz az ellenfele. Az MSZP-s Tóth Csaba Zuglóban Papcsák Ferencet győzte le, most Jelen Tamással mérkőzik meg. A szocialista Hiller István és Burány Sándor pedig ugyanazzal az ellenféllel száll szembe, mint négy éve, Földesi Gyulával és György Istvánnal. Óbudán is nyert négy éve a baloldal, mégpedig a szocialista Kiss László, áprilisban azonban várhatóan nem ő, hanem a Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea szállhat szembe a fideszes Menczer Erzsébettel. Az MSZP ugyanis kénytelen néhány helyet a Párbeszédnek is átadni, ha már tőlük jön a miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely is. A legszorosabb eredmény 2014-ben a XVIII. kerületben volt, ahol az MSZP-s Kunhalmi Ágnes mindössze 56 szavazattal maradt el a fideszes Kucsák Lászlótól. Érdekesség, hogy mindeközben csaknem 200 voksot kapott a baloldali összefogás szlogenjét használó, Együtt 2014 nevű kamupárt. A két politikus áprilisban újra megmérkőzhet.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.25.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »