Nagy a csend a szponzorok részéről a pekingi olimpia előtt

Nagy a csend a szponzorok részéről a pekingi olimpia előtt

Míg például a tokiói olimpiára nagyszabású kampányokkal készültek, most a legtöbb nagy cég mélyen hallgat és csak elvétve ad le reklámokat.

Már csak néhány nap, és jövő pénteken elstartolnak a XXIV. téli olimpiai játékok, amelyeknek ezúttal Peking ad otthont. Bár a nagyszabású sportesemény máskor kiemelt figyelmet kap, az idén valahogy nagyon kevés szó esik róla, így sokaknak egyáltalán az is meglepetés, hogy a világjárvány alatt megrendezik a játékokat.

Persze a koronavírus alaposan rányomja a bélyegét az olimpiára, hiszen nagy a veszélye annak, hogy elszabadul a fertőzés a játékokon, emiatt kiemelt szigorral lépnek fel a kordában tartására. Sok sportoló, illetve sportdiplomata – köztük magyarok is – küzd a betegséggel.

Hírdetés

A hangulat tehát kissé borongós, de attól még fel lehetne lelkesíteni az otthon, a tévék előtt ülő közönséget, az idén viszont erre valamiért senki sem hajlandó – hívja fel a figyelmet a Világgazdaság. Míg például tavaly a tokiói olimpiára nagyszabású kampányokkal készültek a hivatalos szponzorok, most

a legtöbb nagy cég mélyen hallgat és csak elvétve ad le reklámokat.

A BBC gyűjtése szerint ugyanis a jelenlegi politikai helyzet miatt sok vállalat úgy döntött, hogy bár a támogatását nem vonja vissza, de nem is reklámozza a játékokat. Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Ausztrália és Kanada – ahová a cégek többsége is tartozik – diplomáciai bojkottot hirdetett a játékokra, mert véleményük szerint Kína lábbal tiporja az emberi jogokat.

A világcégek ezeket a jelentéseket természetesen nem kommentálták, mert nem akartak összetűzést Kínával, viszont a Nyugattal sem, így inkább a hallgatás ködébe burkolóztak. Egy szakértő úgy fogalmazta meg a BBC-nek a helyzetet, hogy a szponzorok – köztük a Coca-Cola, az Intel, a Panasonic, a Samsung, a Visa, az Airbnb és az Intel – jelenleg „kötéltáncot járnak”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »