Nagy a baj: ha nem lép az állam ,120 ezren maradnak szemétszállítás nélkül

Nagy a baj: ha nem lép az állam ,120 ezren maradnak szemétszállítás nélkül

Az erről szóló levelet, melyet Vásárhelyi Tibornak, az állami hulladékgazdálkodó vezérigazgató-helyettesének és gazdasági igazgatójának, Kántor Miklósnak címzett, a hvg.hu is megszerezte.

A levélből kiderül:

– Gyenes már többször is jelezte az állami cégnek, hogy kevés a pénz a rendszerben, és ha nem lesz változás, nem lesz szemétszállítás sem, de választ nem kapott.

– Nemcsak a pénz kevés,  technológiai, adminisztratív és logisztikai gondok is vannak. És még mielőtt a teljes csőd bekövetkezne, biztos, ami biztos alapon félretették a dolgozók fizetését. 

– A depókapacitásuk gyakorlatilag elfogyott, a lejárt külső szállítói számlák 157 millió forintot mutatnak, az alvállalkozók működéséhez 34 millió forintot kellene kifizetni, a belső lejárt adósság, mely fejlesztési forrásként szolgálhatna, 177 millió forint.

Gyenes október 25-ig adott időt az államnak, hogy gondoskodjon a finanszírozásról, ha ez nem történik meg, értesítik a katasztrófavédelmet és a 116 önkormányzatot, amellyel szerződésük van, hogy a jövőben nem viszik el a szemetet – mindez 120 ezer családot érinthet.

A cégen kívül egyébként még 25 másik nonprofit közszolgáltató küzd hasonló problémákkal. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »