Nádszegen még ma is teszteltek. Dr.Bubó jól teljesített

Nádszegen még ma is teszteltek. Dr.Bubó jól teljesített

A hétvégén kicsúcsosodó országos tesztelés után a Galántai járáshoz tartozó Nádszeg település hétfőn és kedden is folytatta a tesztelést.

A közel négyezer lakossal rendelkező Nádszeg nagyközségben sok nagyvállalat, hypermarket és nagy hivatal működik, ezért a falu vezetősége úgy döntött, a múlt hét közepén elkezdett szkríninget hétfőn és kedden is folytatják. Kacz Éva, polgármester ezt főleg azzal indokolta, hogy újra tesztet akartak csinálni azokban a cégekben, nagyvállalatokban, ahol a múlt hét során sikerült megtalálniuk a gócpontokat.

Hétfőn és kedden 160 tesztet csináltak Nádszegen, két igazoltan fertőzött beteget sikerült kiszűrniük. A polgármester szerint az emberek többsége már a hétvégén leteszteltette magát, de a cégek rámutattak arra, hogyha lesz lehetőségük csoportos tesztelésre, akkor arra mindenképpen igényt tartanának.

Hírdetés

Kacz Éva ugyanúgy várja a kedd esti sajtótájékoztató eredményét és a további utasításokat, mint az ország más polgármesterei. A statisztikákat minden tesztelési napon elküldte az illetékes hivatalnak. Nádszegen egyébként aranyos szokás alakult ki az ínséges idők alatt. A faluban már az első, novemberi országos tesztelés után is kellett ismételni, most sem számíthatnak szebb jövőre, de a mintavételi bizottság úgy tűnik jókedvvel és bohókásan viseli a megpróbáltatásokat, minden nagyobb tesztelési-kör végén rögtönöznek egy tánc-koreográfiát, amelyet a helyi kultúrház színpadán el is táncolnak és videóra vesznek. Ezúttal a Dr.Bubó című groteszk rajzfilm betétdala szolgált nekik alapul a szintén ironikus mókához.

Nádszegen január 20-án, nyitottak mintavételi központot, vasárnapig összesen 2353 tesztet végeztek el, ebből 35 lett pozitív. A százalékarány 1,48.

A Galántai járásban közel 51.000 embert teszteltek le az országos szűrés során. A pozitivitásról szóló adatok összesítése még folyik, az azonban biztos, hogy a fertőzöttségi százalék magasabb, mint 1,5. Ezzel a mátyusföldi régió biztosan benne van a húsz legfertőzöttebb járás között.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »