Nacsa Olivér és Németh Kristóf magánszínházat alapít

Magánteátrumot alapít Nacsa Olivér és Németh Kristóf; az új színház decemberben tartja első bemutatóját.

Nacsa Olivér előadóművész, humorista az M1 televízió hétfői adásában felidézte: alapítótársa, Németh Kristóf színművész május végéig a Játékszínt vezette, ő maga pedig évek óta tevékenykedik a Budavári Palotakoncert producereként. Most szerettek volna valamit olyat létrehozni, amely mindkettejük szívügye, miközben értéket képvisel.

Németh Kristóf hozzátette, a Játékszín élén eltöltött négy év alatt megbizonyosodott arról, hogy Magyarországon van már létjogosultsága egy piaci alapon működő színháznak. A színházi kultúra már nem igényel feltétlenül állami támogatást, ha egy teátrumot fiatalos szemléletű, szerteágazó kapcsolatrendszerrel rendelkező szakemberek vezetnek – jegyezte meg, hozzáfűzve: a magyar közönség évente rengeteg színházjegyet vásárol, erre és a társasági adókedvezményekre alapozva gazdaságosan működtethető egy színház.

Otthont keresnek

Németh Kristóf szerint a magyar néző többnyire azért megy színházba, hogy kikapcsolódjon, nevessen, hogy el tudja felejteni az aznapi feszültséget. Az új teátrummal ezért szeretnék hazai szerzők friss műveit bemutatni, de alapvetően az angolszász világból hoznak majd olyan darabokat, amelyeket eddig Magyarországon nem lehetett látni, köztük zenés produkciókat.

Az első bemutató helyszíne a Nagymező utcai „pesti Broadway” lesz, 2016 decemberében – árulta el Németh Kristóf.

Nacsa Olivér hozzátette: idővel állandó játszóhelyet is szeretnének, de még keresik az új teátrum otthonát.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »