Nácizás

Nácizás

A nácizó képviselő abban reménykedik, hogy a globális hatalmi átrendeződés lokális zavarosában halászva talán neki is akad majd valami „jutalomfalat” a „globális gazditól” – írja Bogár László.

Kép: 2022plusz.hu

Nácizás, avagy az, hogy milyen rendszer van Magyarországon, az nem Magyarországon dől el. Igazából ez a mondat lett volna jelen írásom címe, csak a rövidség kedvéért maradt a fenti egyetlen szó. Az, hogy egy ellenzéki politikus megbélyegző jelzővel illeti a miniszterelnököt, az bagatell ügy, önmagában szót sem érdemelne. Ami miatt mégis csak érdemes eltöprengeni e történésen az az, hogy harminchárom évvel a rendszerváltás rendszerének létrejötte után a rendszer lényegét jelentő legalapvetőbb kérdéseket illetően nemcsak, hogy konszenzus nincs, de egyre durvább verbális polgárháború rombolja le folyamatosan az esélyét bármilyen párbeszédnek. E helyzet legmélyebb oka az, hogy magát a rendszerváltás rendszerét globális hatalmi döntések határozták meg, és határozzák meg ma is.

A rendszer uralmi csoportjai közötti fokozódó feszültség, ami ebben a verbális polgárháborúban megnyilvánul, abból ered, hogy mivel a rendszerváltást megalapozó globális hatalmi alku most felbomlani látszik, így ez magát a rendszert is destabilizálja.

„Nulladik” napirendi pont gyanánt egyébként ezúton szeretném felhívni a nácizó képviselő figyelmét az alábbi történelmi kuriózumra. A második világháború fedőnevű projektnek három főszereplője volt, Németország, Oroszország (akkor éppen Szovjetunió néven) és a „Nyugat”, vagyis az a globális hatalmi szuperstruktúra, amelynek kegyeiben reménykedik a most nácizó képviselő. 1938-ban Münchenben ez az utóbbi főszereplő Németországgal (vagyis a nácikkal) köt szövetséget, hogy Oroszország ellen vezesse azt. Egy évvel később viszont Németország és Oroszország köt szövetséget, alig titkolt módon a globális hatalmi szuperstruktúra ellen. Újabb másfél év elteltével azonban Németország megtámadja Oroszországot, és ekkor a globális szuperstruktúra ez utóbbival köt szövetséget Németország ellen.

Bő három év, és a három szereplő mindhárom eltérő kombinációja megvalósul.

Hírdetés

Azt talán nem kell hangsúlyoznom, hogy mindhárom szereplő rendkívül szigorúan ragaszkodott örök elveihez, így három év alatt mindössze „csak” háromszor változtatta meg az „örök” elveit. Az már csak hab a tortán, hogy három plusz egyedik kombinációként újabb néhány év elteltével már újra Németország a legfőbb szövetségese és Oroszország a legfőbb ellensége e globális szuperstruktúrának. És ha a „nagyok” egyezségei ilyen következetes elvi politikára épülnek, ahol például, hogy ki a náci vagy éppen komcsi, azt én mondom meg, akkor talán nem olyan meglepő, hogy a német és orosz birodalom közzé szorult „köztes Európa” népei és nemzetei számára szintén elég nehéz feladat következetes elvi politikát folytatni.

A térségnek nincs egyetlen olyan országa sem, amely az elmúlt fél évezred során ne vesztette volna el végleg szuverenitásának az értelmezhetőségét is. Beleértve természetesen azt a Lengyelországot és Magyarországot is, akik viszonylag „nagyok” tudtak lenni a térségen belül. Most, három évtizeddel az úgynevezett „rendszerváltás” után, amihez a térség országainak semmi köze nem volt, egyszerűen csak áttolták őket az egyik globális hatalmi konstrukcióból egy másikba, azért fokozódik tehát a belső politikai feszültség a térség valamennyi országában, mert látványosan összeomlani látszik az a globális hatalmi egyezség, ami a rendszerváltást megalapozta. Ahogy ez a 1988–89 óta fennálló „poszt-Jalta”-korszak hallgatólagos hatalmi egyezsége végleg romba dől, úgy dőlnek romba kikerülhetetlenül a rendszerváltás „csinált” rendszerei is.

A nácizó képviselő pontosan tudja ezt, és abban reménykedik, hogy a globális hatalmi átrendeződés lokális zavarosában halászva talán neki is akad majd valami „jutalomfalat” a „globális gazditól”.

A térség valamennyi országában fokozódó, egyelőre szerencsére verbális szinten tartható polgárháború annak a következménye, hogy az uralmi elitek egymás közötti konfliktusaikban megpróbálják leképezni az új globális hatalmi egyezség várható lokális következményeit. A verbális polgárháború eme újabb fejezete a felhasznált hamis, mérgezett fogalmakkal, amelyek eleve megbélyegzési célzattal születtek, a lokális uralmi csoportok közötti hatalmi összeütközések várható lemeztektonikáját rajzolja ki.

Magyarországon a rendszerváltás rendszere alapvetően, a 2010 óta kialakulni látszó berendezkedés meg kifejezetten és kizárólagosan a német–orosz, kölcsönös előnyökön nyugvó tartós együttműködésre mint külső globális feltételrendszerre épült. Mivel ez látványosan összeomlott, és bár az új globális hatalmi egyezség tartalma még bizonytalan, igen valószínűtlen, hogy a német–orosz együttműködésből bármi megmarad, így a lokális rendszer, a rendszerváltás rendszere most néhány év alatt egészen bizonyosan elveszti legfőbb globális legitimációs talapzatát. Új hatalmi viszonyok, új elvek (pontosabban elvtelenségek), magyarázó ideológiák, új hatalmi legitimációs keret és ehhez illeszkedni próbáló narratívák jönnek létre kikerülhetetlenül. Mindez értelemszerűen sokkal kiszolgáltatottabbá, sérülékenyebbé teszi a 2010 óta fennálló berendezkedést, és a világháború primer sokkja miatt egyébként is felkavarodni látszó társadalom-lélektani „zavaros” kiváló „halászati” lehetőségeket kínál az olyan gátlástalan politikai brókerek számára, mint a most nagyon is tudatos hatalmi számításokra építő, jó szimattal nácizni kezdő képviselő.

Mivel a politikai kommunikáció végletekig lebutított diskurzustere lehetetlenné teszi mindennek az elbeszélését, így nagy valószínűséggel újabb lelki, erkölcsi, szellemi megpróbáltatások előtt állunk.

Bogár László közgazdász


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »