Múzeumok éjszakája Galántán és Szencen is

Múzeumok éjszakája Galántán és Szencen is

A galántai és a szenci múzeum is csatlakozik a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatához. Szombaton mindkét városban ingyenes programokkal várják a látogatókat.

Galántán három helyszínen, a Honismereti Múzeumban, a neogótikus- és a reneszánsz kastélyban lesznek programok. Szombat délután egytől várják  a látogatókat a reneszánsz kastélyba, ahol Anna Jónásová az Esterházy-család nőalakjainak történetével foglalkozó Négy nő- négy évszázad című előadását hallhatja a közönség. Négykor a Honismereti Múzeumban megnyitják a Mackóvilág – egy mackógyűjtő csodálatos világa – Szóda Anna gyűjteménye című kiállítást, kézműves foglalkozást és bábelőadást is tartanak.

„Az ide látogató vendégek így az állandó tárlatokon kívül több mint 2000 macit, valamint a múzeum gyűjteményéhez tartozó régi játékot tekinthetnek meg, belemerülve ezáltal a mese, fantázia világába, vagy – az idősebbek esetében – a gyermekkori emlékekbe” – közölte Cupal Barica Andrea tárlatvezető.

Hírdetés

Este kilenckor a Zuzana Mikulcová Band ad koncertet a neogótikus kastély udvarán. Napközben ingyenesen megtekinthetők a múzeum tárlatai.

A Szenci Városi Múzeumba sem kell szombaton jegyet váltani. Délután kettőtől várják a látogatókat a Török házba, ahol az állandó kiállítások és a kulturális programok mellett kézműves foglalkozásokat is tartanak és egy kovácsműhelyt is berendeznek. Négy órától a Pozsonyi mesékből hallhat részleteket a közönség, majd táncház lesz a múzeum előtt. Fél kilenctől Johann Nepomuk Hummel zongorista életét ismerhetik meg a látogatók. A Múzeumok éjszakája alkalmából este tizenegyig megtekinthetők a múzeum tárlatai.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »