Múzeumi helyszínelés

Múzeumi helyszínelés

Ritka élményben lehetett része mindazoknak, akik október utolsó hétvégéjén ellátogattak a Galántai Honismereti Múzeumba. A koraesti órákban az intézmény kapujában az óvodásoktól kezdve a nyugdíjasokig összegyűltek az emberek, hogy „helyszíneljenek” az interaktív kalandban.

A múzeumi sötétségbe csak a lámpások fénye és a mécsesek fel-fellobbanó lángja látszódott. A rejtelmes útra mindenki  feladatlapot kapott, lámpást és gyertyát. A múzeumi helyszínelőknek a tolvaj felderítése volt a céljuk. Egy fosztogató, aki nyakláncot tulajdonított el. Nem volt egyszerű dolguk a kódfejtőknek.

A sötétség gondolkodásra késztető útján  számolni, hallgatózni, kérdezgetni, gondolkodni, vagy épp ízlelni kellett. Három gyanúsított volt. A felderítésre nyomozó-igazolvány és édes jutalom volt a fizetség.  A tettes pedig maga a gyűjtögető volt.

Füssy Katalin, a múzeum tárlatvezetője, idegenforgalmi referens hírportálunknak elmondta, hogy a rendezvény fő célja a látogatók bevonzása volt a múzeumba, rendhagyó körülmények között.

„A “halloweeni őrület” sajnos egyre nagyobb méreteket ölt, de mi mégis más perspektívából közelítettük meg a rendezvényt. Azon túl, hogy sejtelmes légkört alakítottunk ki a múzeumban, nagy hangsúlyt fektettünk a kreatív gondolkodás, a problémamegoldó készség fejlesztésére és a családok együttműködésére.” – ismertette a részleteket Füssy Katalin.

A múzeum tárlatvezetője pozitívan értékelte a Rejtély a múzeumban című rendezvényt, hiszen október 27-én 657-en látogattak az intézménybe.„Az idei eseményt sikerként könyveljük el. A látogatók már nyitás előtt tolongtak a kapuban, ami nem szokványos jelenség. Sok pozitív visszajelzést kaptunk már személyesen a rendezvényen, ahol dicsérték az ötletes feladványokat és a kivitelezést, ezen kívül a közösségi hálón is többen kinyilvánították tetszésüket.” – zárta.

 

Laky Erzsébet

Fotó: Galántai Honismereti Múzeum


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »