Művészetek Völgye – 120 ezer látogató és telt házas nap az idei fesztiválon

Művészetek Völgye – 120 ezer látogató és telt házas nap az idei fesztiválon

Tíz nap alatt 120 ezer látogatója volt idén a Művészetek Völgyének, amelynek történetében először kitehették a „megtelt” táblát is, a csütörtöki napon ugyanis 15 ezer látogatót vonzottak a programok – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

Közleményük szerint idén a tavalyinál 20 ezerrel többen vettek részt a fesztiválon, amelyen kétezernél is több program között válogathattak 40 helyszínen és 3 településen, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden a látogatók.

A fesztiválon népszerűek voltak a nappali programok is, így többek között a MANK Artporta programjai, valamint a Művészetek Zöldje környezettudatos programjai és sétái is.

A Poket Zsebkönyvek Udvara irodalmi beszélgetések és koncertek otthona volt. Különféle foglalkozásokkal és beszélgetésekkel várta az érdeklődőket többek között a Diabelli, a Tarisznya Evangélikus Udvar, valamint a Hobo Udvar.

A komoly- és klasszikus zene kedvelői a Völgykomolyzene és a Papageno Klasszik helyszínein találhattak kedvükre való programot, a Muflon Jazz Udvar pedig a jazz iránt érdeklődőket várta. A Balaton-felvidéki tájat biciklis- és gyalogtúrákon fedezhették fel az érdeklődők az Aktív Magyarország jóvoltából, de terepfutóversenyen is megmérettethették magukat félmaratoni és 5 kilométeres távon.

A közlemény felidézi, hogy gyakran telt ház előtt zajlottak egyebek mellett a Színház Színpad, a Cirque du Tókert, a Világzenei Udvar, valamint a Kaláka Versudvar programjai is. Szintén sokakat vonzott a Deva, vagy éppen a Freakin’ Disco koncertje, és szintén telt házas volt többek közt az Ivan and The Parazol, Palya Bea és a Besh o droM fellépése is.

Hírdetés

A Panoráma Színpadon fellépett többek között a 30Y, a Blahalouisiana, a Vad Fruttik, valamint a Parno Graszt is. A fesztivál történetének első telt házas napját hozta el a Carson Coma, a záróbuliról pedig a Bagossy Brothers Company gondoskodott.

Három estén át „megszólaltak” a némafilmek is Kapolcson: a Nemzeti Filmintézet és a fesztivál közös pályázatának döntősei közönség előtt adhatták elő zeneművüket a szabadtéri vetítés alatt. A pályázat győztesei Kendik Dániel és Rick Róbert lettek, akik felléphetnek a Magyar Zene Házában is.

A fesztivál nyitónapján ezúttal is a Művészetek Völgye saját színdarabját állították színpadra. A Mr. és Mrs-t az Art-színtérben láthatja majd ősztől a közönség – teszik hozzá a közleményben.

A fesztiválon egy monumentális kapura festett street art alkotásra is lehetett licitálni, a befolyt összegből az Országút Magazin és a fesztivál a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház gyermekrészlegét támogatta.

Jövőre 2023. július 21-30. között szervezik meg ismét a fesztivált.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »