Mutatjuk hol ér véget hamarosan az ingyen napelemes pályázat

Napelemes rendszer most, akár 50% állami támogatással! Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Hosszú várakozást követően tavaly december 6-án startolt el az a napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázat, amelyet alacsony jövedelmű háztartások számára dolgoztak ki. A 100 százalékban vissza nem térítendő támogatás tetőre telepített napelemekre; valamint napelemes rendszer kiépítésére, fűtési rendszer hőszivattyúval történő elektrifikálására, villamosenergia-tároló beépítésére és nyílászáró cseréjére igényelhető. Az első kategóriára legfeljebb bruttó 2,9, utóbbira pedig 11,3 millió forint érhető el. Pályázni olyan ingatlanokkal lehet, ahol a tulajdonosok 2020. évi átlagjövedelme nem haladja meg a 4,85 millió forintot. A programot négy ütemben, regionális bontásban valósítják meg, az első ütem utolsó csoportja december 27-én nyílt meg Budapesten és Pest megyében, tehát a pályázat már országosan elérhető.

Hírdetés

A kormány az óriási érdeklődést felismerve meghosszabbította az első ütemet.Az első csoportban (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megye) 2022. január 16-án zárult, a másodikban (Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye) január 23-án zárult, a harmadikban (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) január 30-áig, Budapesten és Pest megyében pedig február 6-áig lehet majd pályázni első körben.

Érdemes kiemelni, hogy a hatalmas érdeklődés azt is jelenti, hogy a hazai cégek leterheltté váltak. A kivitelező megtalálását az is nehezítheti, hogy programban a beruházásokat csakis a pályázati oldal listájában szereplő cégekkel lehet megvalósítani, egyes régiókban, például Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig aránylag kevés a regisztrált vállalkozó. Éppen ezért érdemes türelmesnek maradni, ha valaki pályázni akar.

A program kapcsán még egy lényegi részletre fontos felhívni a figyelmet: a csomag alapja egy olyan pontrendszer, amely az érintett háztartásban élő gyermekek száma, valamint az ingatlan földrajzi elhelyezkedése alapján rangsorol a kritériumoknak megfelelő pályázók között. A rendszer előnyt nyújt a gyermekes, illetve a fejlesztendő járásban fekvő háztartások számára. A magasabb pontszámot szerző ingatlanok több pénzt kaphatnak, de akik bekerülnek a rangsorba, mind támogatásban részesülnek.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »