Egy Pest megyei községben, Vasadon található, Charles de Foucauld-ról elnevezett kápolnában követték online a május 15-i ünnepi szentmisét – amelyen Ferenc pápa tíz új szentet avatott – a Jézus Kistestvérei női szerzetesközösség tagjai barátokkal, érdeklődőkkel együtt. Mustó Péter jezsuita szerzetessel, „a kistestvérek testvérével” beszélgettünk.
– Mit jelent Péter atyának ez az alkalom, Károly testvér személye?
– Legalább 60-65 évvel ezelőtt olvastam először Károly testvér életét, René Bazin könyvét és René Voillaume Emberek között című kötetét. Ők tették ismertté – másokkal együtt – Károly testvér alakját. René Bazin akkor már híres író volt, a Francia Akadémia tagja. Abban a korban a rendtársaim számára, akikkel együtt filozófiát tanultunk, a szerzetesi életnek egy új formája volt ez, amit ő jelképezett – nem nagy szerzetesi házak, közösségek, nem nagy szerzetesi megnyilvánulások, hanem az emberek közötti egyszerű élet; kis csoportok, ne legyen nagyobb egy közösség, mint egy család… Ez valóban a szerzetesség megújulását jelentette akkor. Sokkal inkább az emberek felé fordulni, nem nagy intézményekkel a társadalomban fontos szerepet játszani. Ez annyira meghatározó volt számomra, hogy attól kezdve szinte mindenhol, ahol éltem és voltam, a kistestvérekkel, Kolumbiában különösen a férfiággal együtt dolgoztam. A női kistestvéreket is ismertem, de ők éppen akkor hagyták ott Kolumbiát, amikor odakerültem. Mindenhol tartottam velük a kapcsolatot, a szerzetesi életnek azt a formáját képviselték, ami hozzám is közelebb állt: nem a társadalmi befolyást keresték,
A kistestvérek nem akarnak elérni valamit, hanem szeretnének ott lenni, ahol az emberek vannak. Ez nagyon közel áll hozzám, ezért számomra természetes volt, hogy eljöjjek Károly testvér szentté avatására.
A kistestvérek is hívogattak. Szükség volt a nógatásra, mert már nem megyek el mindenhova, de alapjában véve ez az életem egy része. Örülök, hogy láthattam, és nemcsak láttam, hanem aktívan részt tudtam venni benne.
– Évekkel ezelőtt voltunk együtt a monori cigánytelepen, a legszerencsétlenebb családnál. Ahogyan Péter atya és Anikó kistestvér jelen volt ott, számomra felejthetetlen. Hogyan került ennyire közel a szegényekhez?
– Nem tudatosan döntöttem mellettük, mások hívták fel a figyelmemet rá: „Nem veszed észre, hogy azok keresnek téged, azokhoz vagy közel, akik bajban vannak?” Nem láttam ezt azonnal, az életem sorsához adatott, nem kerestem. A sikernek vannak veszélyei, és a jezsuiták a történelem során nagyon sokszor sikeresek voltak. Ezért is haragudtak rájuk sokszor, ezért is tiltotta be őket egyszer egy pápa, űzték el őket királyok, mert olykor túlságosan keresték a politikai sikert.
Nagyon hálás vagyok a jezsuita rendnek, hogy befogadtak és lehetőségeket adtak, és úgy látom, hogy ami az én emberközeli szerzetesi életvágyam, az a jezsuita renden belül is megvan. Amikor Szent Ignác, a jezsuiták alapítója elküldte két teológusát a tridenti zsinatra, azt mondta nekik, hogy legyenek nagyon okosan ott a zsinaton, de aludjanak ott, ahol a szegények aludnak. Nem hotelben, nem palotákban, hanem a szegények között laktak. A jezsuitáknál is kezdettől fogva megvolt ez az emberközeliség, még ha nem is erről híres a rend. Kolumbiában Claver Szent Pétert, a rabszolgák apostolát rendtársai feljelentették. Életében nem tartották szentnek. Elment a gályahajókra, amelyeken az afrikai rabszolgákat hozták Cartagenába. Sokan megbetegedtek közülük, ő ápolta őket, ennivalót vitt nekik, mielőtt eladták őket a piacon.
Én nem érzem magamat a jezsuitáktól távolinak, amikor itt, a kistestvérek között úgy érzem, közelebb vagyok a szerzetesi ideálomhoz, mint sokszor a jezsuita nagy tervekben.
Szerző: Thullner Zsuzsanna
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
