Munka-e az anyaság?

Munka-e az anyaság?

Pedig a beszéd előtti hetekben a média szinte biztosra vette, hogy ez lesz Orbán „csodafegyvere” mind a bevándorlás, mind a demográfiai katasztrófa megakadályozására. Pláne azután, hogy a nemzeti konzultációs íven 5. pontként feltüntetett lehetőséget az azt kitöltők 93,72 százaléka, azaz 1 277 906 ember támogatta. Valamint január 13-án az akkor még nyíltan kormánypárti lapként futó -azóta a polgári jelzőt tovább gyalázva a Magyar Nemzet álarca mögé bújó-Magyar Idők hasábjain közölték Benda József társadalomkutató részletes értekezését ’A főállású anyaság feltételei’ címmel, ami terepelőkészítésre engedett következtetni.

A parlamenti szünet ellenére az éppen egységbe tömörült ellenzék is felfigyelt ezekre a jelekre. A jobbikos Hegedűs Lórántné be is jelentette, hogy benyújt egy határozati javaslatot, miszerint az első gyerek megszületése után a bruttó havi átlagkereset 60 százalékát fizetnék a szülőknek, a második gyerekkel ez 80, a harmadikkal pedig 100 százalékra emelkedne. Továbbá a szülő a támogatás egészére lenne jogosult a legkisebb gyermek 14 éves kora után is, ha legfeljebb napi 4 órában vállal munkát, míg ha teljes munkaidőben dolgozna, úgy a gyermeknevelési támogatás 50 százaléka járna neki. Hogy ennek a javaslatnak mi lesz a sorsa, egyelőre nem tudni, ahogy azt sem, hogy a főállású anyaság intézménye egyáltalán nem is szerepelt azon a bizonyos listán, vagy éppen azért került le róla, hogy a kormánynak véletlenül se kelljen egy platformra helyezkednie az eddig cukisága majd most éppen szélsőségessége miatt számára vállalhatatlannak (és még sok egyébnek) kikiáltott párttal.

A bejelentés részleteit tisztázó sajtótájékoztatóján Novák Katalin család- és ifjúságügyekért felelős államtitkártól kérdésünkre, miszerint továbbra is tervben van-e a főállású anyaság intézményének bevezetése, azt a választ kaptuk, hogy nem mondtak le róla. A kormány tervezi a jelenlegi családtámogatási csomag bővítését, de egyelőre ez az elem nem fért bele a keretbe.

Azt láthatjuk, hogy ismét aktív szakaszába lépett a politikai csatározás a középosztálybeli nők méhéért. Ez ugyanis közös. Mind a jobbikos javaslat, mind a kormány intézkedései egyetértenek abban, hogy a vágyott gyermekeknek nem a „döngölt padlóra kell születniük”, hanem olyan családba, ahol felelős módon nevelik fel őket. Novák Katalin nyíltan ki is jelentette, hogy azokat támogatják, „akik a gyermekeikért élnek, s nem azokat, akik a gyermekeikből akarnak élni.” Sőt mi több, „csúnya gazdasági szóval élve” azt is, hogy a nemzet számára is hasznos, később az időseket eltartó, tisztes adófizetővé váló porontyokra van szüksége a hazának.

És hogy mitől válik azzá? Ez talán a legnehezebb kérdés, de az irányvonalból kiindulva a jelenlegi hatalom álláspontja, hogy a gondoskodás és a jó anya teszik a jó embert. Nem is jöhetett volna jobbkor a Corvinus Társadalomelméleti Kollégium és a Fordulat folyóirat szervezésében Csányi Gergely szociológus és Kerényi Szabina szociálantropológus, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa által tartott kedd esti előadás a „jó anya” mítoszáról.

A jó anya mítosza

Ha a kormányzati családtámogatási intézkedések bejönnek, akkor a Ratkó-gyerekek után, talán a Novák-gyerekek időszaka is ránk köszönt. Ugyan a közösségi média most felerősíti a hangját azoknak, akik szerint nem lehet parancsra szülni, valamint nem a támogatások fogják kilőni nyugvópontjukról a demográfiai mutatókat, és egyébként is semmi keresnivalója a politikának a hálószobákban, de be kell látnunk, hogy ez a jelenség egyáltalán nem újdonság, sőt. A két előadó a Fordulatban megjelent tanulmányában sorra veszi, hogy mikor nyúlt bele először a politika és a gazdaság a családok életébe és hogyan befolyásolta azok belső viszonyait, valamint hárította a nőre a társadalmi reprodukcióval járó munkát, anélkül, hogy annak valódi értéket adott volna. Ezt az értéket adhatná most meg az állam, a főállású anyasággal.

A középkorban az együttélés inkább munka, mintsem érzelmi közösség volt, a kutatások szerint az anyák gyermekeiket két éves korukig közömbösen szemlélték és nem ment ritkaságszámba az újszülöttek meggyilkolása sem. A 16. században robbanó demográfiai válság azonban egyre nagyobb problémát okozott a kialakulóban lévő tőkés világrendszer számára. A munkaerő újratermelése érdekében az egyház és az államok így első ízben avatkoztak be a demográfiai folyamatok alakulásába.

Hírdetés

Óriási boszorkányüldözés vette kezdetét, mellyel megteremtették a rossz nő, rossz anya, a nem reproduktív vagy másokat abban akadályozó nő képét.

Ez az úgymond kampány érte el, hogy az utódokra már nem, mint kis felnőttekre, hanem mai értelemben vett gyermekekre tekintsenek. A polgárosodás kialakulásával az iskolák révén kiemelték a gyermekeket a felnőttek világából és az anyákra is más szerep hárult. Mivel a gyermeknek már nem gazdasági, hanem érzelmi értéket tulajdonítottak, annak nevelésében is felértékelődött az anya szerepe.

Miközben a 19. századra ez az idea elterjedt és az anyák érzelmileg sokkal jobban kötődtek gyermekeikhez az ipari forradalom létrehozta az újabb rossz anya képet. A munkásasszonyt, aki nem tud otthon maradni gyermekével és megadni számára a kapitalista világ legújabb termékeit, amit már kifejezetten erre a piacra specializáltak. A fordista anya mítoszában már annyival jobban érezhették magukat, hogy a gyermeki szükségletek kielégítését tudományosan is a gyárak működéséhez igazították. Az anyák ekkor már dolgoztak és mellette lelkiismeretesen nevelték a gyerekeket. Ez a modell a nyugati államokban azóta sem változott, annak ellenére, hogy közben elkezdték propagálni, hogy a gyermeknek az a legjobb, ha az anya marad otthon vele. A szülési szabadság azonban csupán pár hét munkakiesést engedélyez, így csak azoknak van lehetősége erre, ahol az apa fizetése elegendő a család fenntartásához.

Magyarországon a szocialista fennhatóság miatt a 20. században más irányt vett az anyakép alakulása. A teljes munkaidős anyaság elfogadhatatlan volt a rendszerben, nem lehetett valaki „csak” anya. Ennek jelentőségét kicsinyítették, még az Anyák napját is megszüntették, ami helyett létrehozták a Nemzetközi Nőnapot. Az anyaságot társadalmi funkcióként kezelték; betiltották az abortuszokat, a gyermekteleneket pedig extra adó megfizetésére kötelezték. Amikor a szocialista éra vezetői belátták, hogy a teljes foglalkoztatottság az adott körülmények közt nem fenntartható a GYES bevezetésével sikerült a kudarc látszata nélkül nagyarányú munkaerőt kivezetniük a termelésből.

A demográfiai zuhanás miatt a rendszerváltás utáni kormányok is megtartották a gyermekgondozási támogatást, ám annak csökkentésével függő helyzetbe hozták az anyákat,

akikre ismét a polgári, gondoskodó anya szerepe hárult, már nem csak otthon, de a szociális ellátórendszerben is erősítették ezt a képet. Így hárult a nőkre a munka mellett a gyereknevelés és az idősgondozás is, ami a Nőügyek 2018-ban megjelent felmérések alapján a közbeszédet uraló szexizmus, férfi-női hatalmi harc és önmegvalósítás helyett valóban óriási teherként nehezedik a magyar nőtársadalomra.

Az elmúlt években ráadásul a fogyasztói társadalom, a reklámok, a közösségi média hatására annyi „jó anyaképet” kapnak a nők, hogy a megfelelési kényszer csak növekszik, miközben a rengeteg információ közül maguknak kellene kiszűrni, hogy mi a helyes, mi a jó, mitől lesznek jó anyák és tudnak jó gyermeket nevelni.

Főállású anya vagy skandináv modell

Azt már tudjuk, hogy a „jó anyaképnek” való megfelelés és a társadalmi reprodukciós feladatokkal való magára hagyottság folyamatos frusztrációt okoz a nőknek. A kérdés már csak az, hogy valóban ez a kettős teher okozza-e a termelékenység csökkenését, és hogy erre mi lenne a megfelelőbb megoldás. Az, ha a gondoskodó feladatokkal magára hagyják az anyát, de feloldozzák a mindennapi egyéb munka terhe alól, vagy ha a társadalmilag elismert munkán kívüli munkának a terhét próbálják levenni a válláról. A skandináv modellnek ez utóbbit preferálva a munkavállalás és az anyaság terheinek összeegyeztetésével sikerült magasabb demográfiai mutatókat elérnie. A modellt alkalmazó országok propagálják a családi munkamegosztást, törekednek a részmunkaidős foglalkoztatásokra és nagyon fejlett családokat kiszolgáló intézményrendszereket építenek ki. Ám az így kimutatott növekedés sem lenne elég ahhoz, hogy a kormány által vágyott átlag 2 gyermek fölé menjen a mérőszám. Talán ezért is gondolkodnak inkább a másik megoldásban.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »