Múltidéző várpiac Komáromban

Múltidéző várpiac Komáromban

A vásárláson és az eszmecserén kívül sajátos időutazásban is részük lehet azoknak, akik ellátogatnak a tetszetősen felújított komáromi várpiacra. A piac fedett, belső terét ugyanis már a régi Komárom jellegzetes helyszíneit ábrázoló, méretes képeslapok díszítik.

A komáromi városi rendőrség székhelye és a Selye János Egyetem Konferencia-központja közti területen, az Újvár bejáratához közel több éve működik őstermelői és bolhapiac. Ezt a közép-európai nevezetességnek számító, masszív építmény közelsége révén várpiacnak nevezték el. A Comorra Servis cég által üzemeltetett, beázó mennyezetű létesítmény azonban alapos állagjavításra szorult. Ezért a városi önkormányzat 26 ezer eurót hagyott jóvá a felújítására. A munkálatok javarészét a cég szakemberei végezték. Rendbehozták a tetőzetet, a mennyezetet, a tartóoszlopokat, és új világítást kapott a belső tér.

A felújítással egy időben az erődrendszer megmentésére pályázó Gráfel Lajos műemlékvédő tavasszal megjelent, Komárom története képeslapokon című könyvritkaságában található fotókat kinagyították, és azóta a korabeli fotók ékesítik a piac falait. A kötetbeli 320 képeslap közül immár a város hajdani legjellegzetesebb helyszíneivel találkoznak a piacozók.

Hírdetés

Mivel a múltban a várak tövében működtek a legforgalmasabb piacok, a városvezetés e hagyományt szeretné éltetni, tudtuk meg az illetékesektől. A várpiac előnyei között említhető a közbiztonságot szavatoló városi rendőrség közelsége és a tágas, ingyenes parkoló, amely az András-napi vásárok alatt is megfelelő nagyságúnak bizonyult. Az új kerékpárállványok kihelyezése után a buszjáratokat is bővíteni szeretnék ide, hogy a távolabb lakó, autóval nem rendelkező komáromiak is hozzájuthassanak a régió minőségi termékeihez. Ezzel a termelőket és a kézműveseket is támogatni szeretnék. A város ősszel szeretné felújítani az egyetemi épületekhez vezető út burkolatát és a járdát is. Ennek köszönhetően a térség az ódon erődrendszerhez és az egyetlen felvidéki magyar egyetemhez is méltóvá, attraktívvá válik. Egy olyan élettel teli közösségi hellyé, ahol nemcsak a friss gyümölcs és zöldség, apróállatok, kézműves termékek, régi ereklyék beszerzése, de például a kemencés lepény, a lángos vagy a szomjoltó nedű melletti véleménycserék biztosítása is cél.

A Comorra Servis további elárusítóstandokat kezel a Kikötő lakótelepen és a Kossuth téri vásárcsarnoknál. Ezeknél szintén tervezik a működési feltételek javítását, hiszen a különböző városrészekben üzemelő piacok jól kiegészítik egymás árukínálatát. Ezenkívül a vasútállomás közelében egy vietnami magánvállalkozó működteti a nagypiacot, amelynek látogatói az ottani tömbházakban élők parkolóinak elfoglalásával és a rendszeres szemeteléssel sok gondot okoznak. Többen azt remélik, hogy annak árusai, vevői is fokozatosan átszoknak a várpiacra, ahol senkit sem zavarnának.       

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2021/29-es számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »