Műemlékek gyilkosai

Beomlott Herkulesfürdő legszebb épületének, a Sza­páry-fürdőnek a tetőzete. Az A kategóriás műemlék állapota az utóbbi tíz évben folyamatosan romlott, s mivel mostantól tető sem védi az esőtől, hótól az impozáns belső tereket, alighanem végnapjait éli Erzsébet császárné egykori kedvelt fürdőhelye.
Különösen drámai a történetben, hogy az elmúlt években civil építészek próbáltak segíteni a műemlék helyzetén: a Herculane Project lelkes tagjai a konzerválási munkálatokat is elvégezték volna, ha azt a nehezen követhető tulajdonjogi viszonyok nem akadályozzák meg. A helyi önkormányzat perben áll az épület telkének tulajdonosaival, a közbelépésre a kulturális minisztérium engedélye kellett, ami három hónap alatt sem érkezett meg. A lehető legszokványosabb forgatókönyv ez a rendszerváltás utáni Romániában az épített örökséget illetően.

Átgondolatlan, a régi-új tulajdonosokat semmilyen eszközzel nem segítő, olykor a végtelenségig elhúzódó restitúció, visszaperelési kísérletek, az értékes ingatlanvagyonuktól éveken át felelőtlenül szabadulni akaró önkormányzatok, a műemlékvédelmet összességében nyűgnek tartó állami hozzáállás és a reménytelenül változatlan bürokrácia – dióhéjban „csak” ennyi tényező emel barikádot az összeomlás előtt álló vagy felújításra szoruló romániai műemlékek megmaradása elé.

Hírdetés

Szakemberek általános véleménye szerint ma a bukaresti politikát és a gazdasági életet uraló közbeszédből szinte teljes egészében hiányzik a műemlékvédelem témája. Csupán a civil szféra karolta fel az ügyet, s dicséretes lelkesedéssel próbálja megtörni a kormányzók közönyét. Nincs párbeszéd a helyi önkormányzatok és a kulturális minisztérium között, sok a rosszindulatúan kihasznált jogi kiskapu. Segítség a legtöbb esetben az Európai Unió részéről sem érzik. Nem igazán világos például, hogy a magánkézben lévő műemlékek miért nem kapnak támogatást uniós pénzekből.

„Az érvelésüket sem értem. Szerintem nem a tulajdonos személye a fontos, mert teljesen mindegy, hogy magánszemély, cég, szervezet vagy önkormányzat birtokolja az ingatlant; sokkal lényegesebb, hogy egy bejegyzett műemlékről van szó, hiszen az ilyen státusú épületekre írják ki és állapítják meg a támogatásokat. Sőt magánszemélyeknek még nehezebb fenntartani egy műemlék épületet, nem beszélve a felújítás finanszírozásáról. Romániában ez különösen fontos téma, mivel a visszaszolgáltatások révén sok műemlék került ismét magánkézbe, és szinte mindegyiket sürgősen fel kellene újítani” – osztotta meg velem az uniós hozzáállással kapcsolatos méltatlankodását egy tavalyi interjú során Kálnoky Tibor gróf, a nagy erőfeszítések árán újjávarázsolt miklósvári kastély tulajdonosa.

Az utóbbi huszonnyolc évben megtanultuk, hogy a román politikai elit ígérgetéseinek megvalósulási esélye az új autópályák számával egyenlő. Mit várjunk akkor a műemlékvédelem ügyében, amelyet még szemfényvesztő szép szavakra sem méltatnak Bukarestben? Vajon az igazságügy körül zajló harc jegyében legalább felmerül-e a kérdés a hangos kardcsörtetők körében, hogy ki és mikor felel a herkulesfürdői végnapokért, az épített örökség ellen évtizedeken át elkövetett merényletsorozatért?


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »