MTVA-botrány: a főügyészség elutasította a ballib színjátszókör feljelentéseit

A Központi Nyomozó Főügyészség közleményben jelentette be, hogy az MTVA-székháznál december 16–17-én történt események miatt érkezett ellenzéki feljelentéseket megvizsgálták, de elutasítják. Ugyanakkor az MTVA által tett feljelentések miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelnek el.

Mint a főügyészség a közleményében írta, az ellenzéki országgyűlési képviselők és mások is feljelentések tettek a köztévé székházában történtek miatt, amihez 2500 GB terjedelmű, 1000 órányi felvételeket is kaptak.

Az anyagokat megvizsgálták, majd úgy találták, hogy az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak, hanem megjelenésükkel, mozgásukkal kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések beolvasásával a műsorrendet megzavarva az élő műsorokat megszakítsák.

Hírdetés

A főügyészség szerint az MTVA biztonsági őrei a rendbontó képviselőkkel szemben jogszerűen léptek fel, a felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt. Nem volt tehát alap arra, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök az ingatlanba bemenjenek és intézkedést kezdeményezzenek.

Mint írják, ezért az országgyűlési képviselők sérelmére hivatalos személy elleni erőszak bűncselekménye és más bűncselekmény sem valósult meg, ezért e körben a feljelentést elutasították.

A főügyészség azonban az MTVA és dolgozói sérelmére elkövetett cselekmények miatt érkezett feljelentések ügyében azt találta, hogy megállapítható a közérdekű üzem működése megzavarása bűntettének kísérlete és más bűncselekmények gyanúja, ezért ismeretlen tettes ellen nyomozást rendeltek el.

(Index nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »