Mourinho lesz a Roma edzője

Az AS Roma bejelentette, hogy a követetkező szezontól José Mourinho lesz a csapat vezetőedzője.

Kép

A kétszeres BL-trófeás mester – asroma

Az olasz klub tájékoztatása szerint az 58 éves portugál tréner három évre, 2024 júniusáig írt alá a Farkasoknál.

Az 58 éves Mourinho eddigi pályafutása során 25 trófeát nyert az FC Porto, a Chelsea, az Internazionale, a Real Madrid, a Manchester United és a Tottenham Hotspur edzőjeként. A Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát (korábbi nevén UEFA Kupát), illetve az olasz és a portugál bajnokságot két-két alkalommal, a Premier League-et háromszor, a spanyol bajnokságot egyszer nyerte meg. A Tottenham irányítását 2019 novemberében vette át. Kinevezésekor trófeákat ígért, de a tervekből nem lett semmi, ezért két hete menesztették.

A.S. Roma - Wikipedia

Hírdetés

„Amikor ismét szabaddá vált, lehetőséget kaptunk arra, hogy minden idők egyik legnagyobb menedzserével tárgyalhassunk. Megdöbbentett minket a győzni akarása és a játék iránti szenvedélye, hiszen bármennyi trófeát is nyert, elsődleges célja mindig a következő siker volt” – nyilatkozta Tiago Pinto, az AS Roma sportigazgatója.

Hozzátette, jól tudják, hogy egy sikeres projekt kivitelezéséhez időre és türelemre van szükség, valamint a megfelelő emberekre a megfelelő pozíciókban, ezért nagyon bíznak abban, hogy Mourinho lesz a tökéletes edző a terveikhez.

A klub ugyancsak kedden jelentette be, hogy a jelenlegi vezetőedző, Paulo Fonseca az idény végén távozik posztjáról.

A fővárosi csapat a Serie A-ban nem fut kiemelkedő szezont, négy fordulóval a sorozat vége előtt csak hetedik a tabellán, az Európa-liga elődöntőjében pedig 6-2-es hátrányból várja a csütörtöki visszavágót.

27 Italian Serie A Logos ideas in 2021 | logos, soccer logo, football logo

Mourinho a bejelentést követően megmutatta Instagram-oldalán mobiljának új védőtokját, amely bordó-sárga és a monogramja található rajta.

“Az új mobiltokom. Hajrá, varázslatos Roma” – írta hozzá a portugál szakember.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »