Mourinho edzői pályafutása legnagyobb pofonját kapta – de megtalálta benne a pozitívumot

Mourinho edzői pályafutása legnagyobb pofonját kapta – de megtalálta benne a pozitívumot

José Mourinhóra vezetőedzői pályafutása során még soha nem mértek akkora vereséget, mint csütörtök este. Az AS Roma sokkoló, 6-1-es vereséget szenvedett a norvég Bodö/Glimt együttesétől a labdarúgó Konferencia-ligában.

Kétségtelen, hogy a portugál edzőnek és játékosainak nem hiányzott az északi túra. A Napoli elleni bajnoki rangadó előtt, s tekintettel arra, hogy műfüvön kellett játszani, Mourinho néhány kulcsembert pihentette, ellenben Bryan Reynolds és Borja Mayoral először szerepelt a kezdőcsapatban.

A norvégok a 8. percben 1-0-ra, a 20.-ban 2-0-ra vezettek, igaz, Carles Perez nem sokkal később szépített. Mourinho elégedetlen volt a látottakkal, hármat is cserélt a második félidő kezdete előtt. Ám ettől csak rosszabb lett a helyzet, a norvégok további négy gólt szereztek, kialakítva a 6-1-es végeredményt.

Nem ez volt az AS Roma történetének legsúlyosabb európai veresége – emlékezetes, hogy 2007-ben, a Bajnokok Ligájában a Manchester United 7-1-re vette a Francesco Totti köré épített Farkasokat –, de a legszégyenteljesebb.

Hírdetés

A Norvégiába utazó, oda-vissza nagyjából hatezer kilométert megtevő római szurkolók meglehetősen ingerülten vonták kérdőre a mérkőzés után a játékosaikat teljesítményük miatt.

Az 1008. mérkőzésén eddigi pályafutása legsúlyosabb vereségét elszenvedő José Mourinho magára vállalta a felelősséget a vereség miatt: „Én választottam ezt a kezdő tizenegyet, tehát enyém a felelősség – mondta a Sky Sport Italiának nyilatkozva. – Azért is tettem, mert úgy gondoltam, jó lesz játéklehetőséget adni azoknak, akik keményen dolgoznak az edzéseken, s kevesebb meccsen jutnak szóhoz.

Tekintettel voltam a hidegre és a műfűre is, ezért rotáltam.

Olyan csapattól kaptunk ki, amelyik jobb volt nálunk ezen az estén.”

Mourinho nem először adott hangot azon véleményének, hogy 13 igazán jó szívvel az első csapatba állítható játékosa van, a többiek tudása nem éri el ezt a szintet. „Ha tehetném, mindig ugyanazzal a tizeneggyel kezdenék, mert nagy a különbség a legjobb tizenhárom és a többiek tudása között” – mondta. Majd hozzáillesztett még egy mourinhós mondatot: „Az egyetlen pozitívum, hogy mostantól kezdve senki sem fogja megkérdezni, miért az alaptizenegy játékosait favorizálom.”


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »