Moszkva közreműködésével hazatérhetnek a Libanonban élő szír menekültek

Moszkva közreműködésével hazatérhetnek a Libanonban élő szír menekültek

Az orosz kezdeményezés célja mintegy 890 ezer szíriai Libanonból való visszatérése hazájába, közölte Michel Aoun libanoni elnök.

Michel Aoun libanoni elnök pénteken bejelentette, hogy a Libanonban tartózkodó szíriai menekültek hazatelepítéséről szóló kezdeményezés mintegy 900 ezer menekült hazatérését garantálná.

A libanoni elnök reményét fejezte ki, hogy kezdeményezésükhöz megkapják az ENSZ támogatását is.

Libanon mintegy 1 millió szíriai menekültnek ad otthont, ami egy 4,5 milliós népességű országhoz képest jelentős számot tesz ki.

Az orosz kezdeményezésű javaslat Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök Helsinkiben folytatott csúcstalálkozóját követően született meg, bár nem teljesen világos, hogy az USA áldását adta e rá.

Libanon a javaslat hatékony végrehajtásához külön bizottságot is létrehoz, a célból, hogy összehangolja a folyamat lebonyolításában résztvevő orosz tisztviselők munkáját, kidolgozza a hazautazással kapcsolatos technikai részleteket, remélve, hogy innovatív kezdeményezésük elnyeri az ENSZ támogatását.

Az orosz javaslat alapján a felek közös tervet dolgoznak ki, létrehoznak két munkacsoportot is, az egyiket Jordániában, a másikat Libanonban, ahol mindkét ország, Oroszország és az Egyesült Államok is képviseltetik magukat.

A jelenlegi libanoni becslések szerint mintegy 1,5 millió szíriai menekült él az ország területén, míg az ENSZ Menekültügyi Főbizottsága szerint számuk kevesebb, mint egymillió, Jordániában mintegy 650 ezer szíriai menekült, míg Omanban becslések szerint a menekültek száma eléri a 1,3 milliót.

Az orosz javaslatnak köszönhetően az elmúlt hetekben a szíriai menekültek közül már több százan térhettek vissza otthonukba.

A libanoni Általános Biztonsági Igazgatóság vezetője, Abbas Ibrahim dandártábornok, felhívta a szíriai menekülteket, hogy keressék fel az Igazgatóság irodáit, és regisztráltassák nevüket, hiszen ez előfeltétele a hazautazásnak. Hozzátette, ha sikerül a tervüket véghezvinni, akár szíriai menekültek százezreinek álma válhat végre valósággá.

A szíriai állami televízió közlése szerint, mintegy 1200 szíriai várakozik, hogy szombaton végre hazatérhessen otthonába, ezért több mint 30 buszt indítanak Libanonból, hogy hazavigyék őket.

“Nincsenek szavak, amelyek kifejezhetik az érzéseimet” – mondta egy buszon utazó szíriai nő a TV-nek, miután átléptek a határ szíriai oldalára.

Egy a buszon utazó tinédzser Bashar Al-Assad elnök plakátját tartotta kezében, amelyen a következő felirat volt látható: “Együtt a győzelem útján”.

Orientalista.hu – Vivkamar, (Russia Today, NY Times)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »