„Most üzenhet Orbánnak is” – online is kitölthető a Jobbik konzultációja

Minden háztartásba eljut a Valódi Nemzeti Konzultáció kérdéssora, de egy honlapot is létrehozott a kitöltéshez a Jobbik. Vona Gábor szerint a VNK íveit azért érdemes visszaküldeni, mert így mindenkinek lehetősége lesz segíteni egy “leendő kormányprogram összeállításában”.

Vona Gábor január végén hirdette meg, hogy a 2016-os esztendő a valódi konzultáció, 2017 a valódi program, 2018 pedig a valódi kormányzás éve lesz. Hogy mitől valódi ez a konzultáció, arról már a másnapi sajtótájékoztatóján beszélt a pártelnök, aki hangsúlyozta, hogy míg a Fideszé „előre lejátszottak voltak, sok esetben pedig csak a pénzszórásról és az adatgyűjtésről szóltak”, addig a Jobbik „érdemi kérdésekben, érdemi problémákról kívánja megkérdezni a magyar társadalom tagjainak véleményét”. 

A három témakör, amely köré épül a Valódi Nemzeti Konzultáció, az az egészségügy, az oktatás és a korrupció. Az első kettő esetében öt-öt, míg az utóbbiban négy kérdésre lehet választ adni, valamint van lehetőség a kérdőíven további egy problémát megnevezni, és arról röviden kifejteni a véleményünket. A kérdések összeállítását hosszú előkészület előzte meg.

Folytatás, illetve a teljes cikk további elérhetőségekkel ITT

Forrás: alfahir.hu

Az online szavazási lehetőséget külön is kiemeljük ITT !


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »