Most már semmi sem állíthatja meg Trumpot: utolsó riválisa is feladta

MTI nyomán

Ted Cruz után várhatóan John Kasich is hamarosan bejelenti, hogy felhagy küzdelmével az amerikai elnökválasztási harcban a republikánus párt elnökjelöltségért. Innentől pedig teljesne egyértelmű, hogy a republikánus jelöltet Donald Trumpnak fogják hívni.

Az ohiói kormányzó lemondta szerdai virginiai médiaszereplését, és az NBC televízió úgy tudja, közép-európai idő szerint este 11-kor  nyilatkozatot tesz Columbus városában.
 
A republikánusok elnökjelöltségére pályázó trió közül Ted Cruz kedd éjjel már közölte, hogy kiszáll a versenyből, azután, hogy Donald Trump – a republikánusok harmadik és legesélyesebb elnökjelöltje – döntő győzelmet aratott az indianai előválasztáson.

Kasich küzdelmét még kevesebb siker övezte, mint Cruzét: mindössze Ohióban utasította maga mögé Trumpot és Cruzt,  azaz abban az államban, amelynek ő a kormányzója.

Ezzel szinte bizonyossá vált, hogy Donald Trump New York-i üzletember lesz a párt jelöltje az amerikai elnöki székért folyó harcban. Az ezután következő előválasztásokon már csak rá lehet majd szavazni, így ezek után minden elektort ő fog delegálni az elnökjelölt személyéről döntő konvencióra. Így nagy valószínűséggel már a szavazás első körében megszerzi a döntést, a Trumppal szemben kifejezetten ellenséges pártvezetésnek így nem lesz lehetősége, hogy a második körben „meggyőzze” az elektorokat.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »