Most kilőtt nyílvesszők nélkül is részesei lehetünk a Farkas harcának az év sportolója szavazásán

Mónus József írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében:

Kedves Barátaim!

Két verseny indul mától január 9-ig egy köntös alatt, aminek közösen lehetünk győztesei.

Miről van szó?

Ha megnyitjátok az alábbi hivatkozáson keresztül a "Hajdú Napló legnépszerűbb sportolója" cím szavazólapját, és egy-egy, szinte a lap utolsó harmadában található szavazóhelyen klikkel Mónus József és Mónusné Ruszin Anna neve mellett meggyőződésből szavaztok, akkor bármi lehet a legnépszerűbb sportoló cím 2018. évi versenyén.

Itt az év sportolója-szavazás harmadik, végső etapja

Nyilvánvalóan győzni ennyi rendkívül nagy sportoló között nem sportolóként csak szavazattal és rengeteg megosztással lehet. Segítetek?

Ebben az esetben most ti harcoltok értünk. Vagy úgy is mondhatjuk, ti is részesei lesztek kilőtt nyílvesszők nélkül is egy harcunknak, amit a magyar zászló becsületéért vívunk.

A két verseny mit jelent?

1) Ha szavaztatok értünk a Napló oldalán, azt tisztelettel megköszönjük!

2) Aki a szavazása mellett ráadásul küld egy e-mailt a [email protected] e-mail-címemre, és megírja ezt nekem, akkor mi január 10-én egy általam kézzel készített, névre szóló DÍSZÍJAT sorsolunk ki Hajdúnánás városházáján azok között, akik szavazatukkal segítettek!

Az e-mail tárgya legyen: "Segítettünk!"
Az e-mailben bármit írhattok, de a ha leírjátok neveteket, és miért segítettetek, abból talán a későbbi harcaim során erőt meríthetek.

Miért szavaznátok értünk?

Ha ismertek, természetesen tudjátok. Akkor értitek célunkat, ismeritek eredményeinket.

Ha csak most ismertek meg, akkor pár szűkszavú eredményt felsorolok 2018-ból:

Mónus József, a Farkas, a Keleti Gyepű harcosa /2018/

1) Kanada-Amerikai Egyesült Államok: Niagara átlövése.

2) Törökországi,Isztambul: Hódítók Kupája íjászvilágverseny megnyerése, immár második alkalommal.

3) Magyarország, Gyula: íjász-világbajnokság, 2 lehetőségből 2 világbajnoki aranyérem.

Hírdetés

4) Amerikai Egyesült Államok: World Archery, a világ legnagyobb íjászszervezeténél világrekordlövés, 897 méter.

Mónusné Ani, "Zrínyi Ilona unokája"

1) Magyarország, Gyula: íjász-világbajnokság, világbajnoki aranyérem és két világbajnoki ezüstérem.

2) Amerikai Egyesült Államok: World Archery, a világ legnagyobb íjászszervezeténél világrekord lövése, 643 méter.

3) Kirgízia, Kircsin-völgy: World Nomad Games bajnoknője, azaz a Nomád Olimpia aranyérmese.

Ezek csak eredmények!

A harcunk célját, fontosságát, a zászlónk tiszteletét többek között ezek a versenyek emelik ki, tehát számunkra rendkívül fontosak.

Ezek mellett a versenyek mellett a "bástyalövéseimmel" vagy a nagy földrajzi lövéseimmel mutatom meg az élni akarásunkat, a hitünk erejét, a magyar büszkeséget, az egyszerű ember tenni akarását a nemzetünkért.

Az én világomban csak a győzelem számít, mint régen. Példát vehettem jó barátomról, Kassai Lajosról, akit ember soha életében nem tud íjával legyőzni. Örül a szívem a Keleti Gyepű kb. 300 harcosa között, hiszen Györki Attila vezetésével évről évre egyre több követőt gyűjtünk.

Ahhoz, hogy mindenkit legyőzhettem a világ legnagyobb íjásztávlövő versenyein, vagy ahhoz, hogy a bástyalövéseim során mindig eltaláltam a célt, az viszont csak a sors, az Isten és a ti segítségetekkel volt lehetséges!

Sokszor elmondtam, nekem a ti sok ezer leveletek, a milliónyi megértő komment, a repülőtéren kicsorduló könnycsepp, a világ különböző pontján megszorított kéz, a faluvégen meghajló anyóka áldása olyan erőt ad, ami mind-mind segített új célok felé.

Ezek a célok viszont minden esetben párosulnak, mondjuk úgy, eggyé válnak nemzeti öntudatunkkal, zászlónk tiszteletével.

Köszönöm nektek, Magyarországnak, Hajdúnánásnak, Egernek, de minden városunknak, falunknak, ember lakta helynek, hogy harcosotok lehetek!

Köszönöm mindenkinek, aki utunkon segített akár egy mosollyal is.

Mi a turul népe vagyunk és leszünk is mindörökké. Akarjunk büszke magyarok lenni, és szabadok, ahogyan a sólyom száll az égen.

Láttam felnőni fiamat, Mónus Lacit és az ő boldog párját, Prokaj Kiarát, tanítványaimat, akik méltán váltak eredményeik által megkoronázva a világ legjobb íjászaivá. Történelmet írtak olyan világban, ahol hazaszeretettel, hittel még boldogabbá válsz.

Köszönöm, hogy meghallgattatok!

Akkor végezetül annyit mondok, ahányan most segítségünkre voltatok, holnap annyival több okom lesz felemelni a magyar zászlót a győztes jogán!

Barátsággal,

a Farkas

Hősiesen, Farkas módra kellett küzdeni a nomád világjátékokon – más országokkal és a légitársasággal is

"Érezzétek sajátotoknak ezeket a világrekordokat!" – a Farkas-csapat világcsúcshalmozása

Hiába változtatták meg a Hódító Kupa szabályait, a Farkas-fogással ismét a magyar zászló loboghatott diadalmasan

Ott lobogott a magyar zászló megállíthatatlanul: a Vereckei-hágó után a Niagarát is átlőtte a Farkas

A Farkas egy világrekordjával kétszer is elverte az angolokat – ezúttal nem az itthoni rosszakarók támadták

A magyar zászló ismét győztesként loboghatott, ezúttal lengyel földön – a Farkas idén is megnyerte minden versenyét

A Farkas-csapat 10 világrekordot lőtt az Egyesült Államokban

Az egri bástyalövés valós története – interjúnk Mónus Józseffel

Mónus József: a hiénák, irigykedők, politikai takarót az eseményre húzók akarva-akaratlanul is segítettek nekem a fecsegésükkel


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »