Most érdemes aranyba fektetni

A piacot ismerő szakértők szerint lassan ideje elgondolkodni azon, hogy a 2009 óta folyamatosan dráguló részvények után a befektetők hova tegyék a pénzüket. A döntés meghozatala előtt érdemes néhány dolgot mérlegelni. Az egyik legfontosabb, hogy a közel egy évtizedes tőzsdei emelkedés után néhány éven belül komoly esés jöhet a piacokon. Ezt támasztja alá, hogy a befektetők zöme egyáltalán nem foglalkozik az Európában és Amerikában meglévő politikai kockázatokkal, amelyek könnyen megingathatják a pénzpiacokat. Hogy csak néhány ilyen kockázatot említsünk: nemzetközi nagyhatalmak változó külpolitikája, a britek kilépése az Európai Unióból vagy egy esetleges kínai adósságválság.

Forrás: AFP

Az arany most a legjobb döntés

Történelmi tapasztalat, hogy tőzsdei összeomlás esetén a befektetők elsősorban arra figyelnek, hogy biztos helyen tudják a pénzüket. Az egyik legfontosabb ilyen menekülő befektetés évszázadok óta az arany. A nemesfém piacán jelenleg viszonylagos nyugalom van. A válság idején az arany ára jellemzően emelkedik, 2009-2011 között 20 százalékkal drágult. A gazdasági világválság kellős közepén mért unciánként 1900 dolláros szint már a múlté, de messze van a 2006-ban mért 500-600 dolláros mélyponttól is. Jelenleg 1200 dollár körüli áron lehet aranyat vásárolni.

Az, hogy a közeljövőben mennyit kell majd fizetni a nemesfémért, elsősorban az amerikai dollár árfolyamának alakulásától függ. Piaci elemzők szerint, ha az amerikai deviza erősödik az euróval szemben, az arany árfolyama esni kezd. A várakozások szerint azonban a dollár tartós erősödésének kicsi az esélye, mivel az amerikai gazdaság növekedését a gyenge dollárral szeretnék megtámogatni. A kilátások alapján a legtöbb arannyal foglalkozó nemzetközi elemzőcég a nemesfém óvatos, 5-6 százalékos drágulását várja 2017-re.

Így érdemes aranyat vásárolni

Arany vásárlása előtt nem árt néhány alapvető szabályt figyelembe venni – hívják fel a figyelmet a szakértők. Intelmeik szerint amennyiben befektetési céllal vásárolunk aranyat, úgy a legfontosabb, hogy azt megbízható helyről szerezzük be. Mindig ellenőrizzük le a kereskedő céget, az általa árult aranytömb minősítését, a csatolt szolgáltatásokat, így például, hogy vissza is vásárolják-e az aranytömböt vagy milyen garanciákkal rendelkeznek.

Érdemes a törtarany helyett úgynevezett befektetési aranyat vásárolni, ezzel ugyanis csak a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet engedélyével és folyamatos ellenőrzése mellett lehet kereskedni. Így elkerülhető a csalás, visszaélés, és a vásárló biztos lehet benne, hogy a pénzéért a megfelelő értékű és minőségű aranyat is kapja.

Végül érdemes figyelni arra, hogy ha a befektető bárhol értékesíthető aranytömböt szeretne, úgy a legmagasabb, good delivery minősítést válassza. Ezen tömbök aranytartalma ugyanis garantáltan 999,9 ezrelék, de ebben az esetben a gyártó komoly referenciája a garancia a minőségre és a nemzetközi elfogadásra. A befektetési célú aranytömbök esetében nem utolsó szempont, hogy ÁFA mentesen vásárolhatók a termékek. A befektetési portfóliónkon belül érdemes az aranyat hosszú távú (5-15 éves), alacsony kockázatú befektetésként választani.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »