Mosonmagyaróvári kiscserkészeknek tartottak éves találkozót Rédén

Mosonmagyaróvári kiscserkészeknek tartottak éves találkozót Rédén

Július 7. és 10. között az Európa Cserkészszövetség Mosonmagyaróvári 1. számú cserkészcsapatának farkaskölykei Réde környékén találkoztak éves falkatanyázásukra.

Egy évnyi heti találkozó és havi kirándulás után a tanultak közül sokat a gyakorlatba is átültettek, valamint négy felnőtt vezető segítségével takarítással vagy mosogatással tették magukat hasznossá.

A tábor témája a Király Ankusza volt, a Dzsungel könyve egyik kevésbé ismert fejezete, amely több mint száz éve a farkaskölyökélet hátterét képezi. A szabadtéri játékok, kézműves és kifejező tevékenységek, valamint egy hosszú séta a Cseszneki várhoz jó lehetőségét adták a falkatörvény és a farkaskölyök-ígéret egyszerű szabályai szerint való élésnek 8–11 éves korú gyermekek számára megfelelő keresztény légkörben.

Hírdetés

Idén egy magyar származású olasz farkaskölyök, akinek családja a nyári szünetben a Balatonnál tartózkodott, szintén részt vett a falkatanyázáson, valamint két olasz származású kisfiú, akik az Európa Cserkészei hálózatnak köszönhetően olaszországi táborokban vesznek részt. Ez az Európai Cserkészszövetség hálózatának köszönhető, amely 24 országban 67000 cserkészt tömörít, és amelyet a Szentszék a nemzetközi krisztushívők magántársulásaként ismer el.

Az európai cserkészek célja, hogy jó polgárokat és jó keresztényeket neveljenek, akik testvériesen viszonyulnak minden európai néphez, és a barátságot már gyermekkoruktól kezdve megélhessék a gyakori csereprogramok és nemzetközi táborok révén is. A mosonmagyaróvári csapat folyamatos kapcsolatot tart fenn a szlovákiai, ausztriai és olaszországi Európa-cserkészekkel.

Forrás és fotó: Carlo Volpe; Győri Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »