Morvai Krisztina az index.hu menekültválsággal és migrációval kapcsolatos kérdéseire adott válaszai

1. Orbán Viktor bejelentette, hogy a kormány népszavazásra bocsátja a kérdést: kötelezheti-e az Európai Unió Magyarországot, hogy menekülteket fogadjon be, az Országgyűlés hozzájárulása nélkül. Ön szerint megteheti ezt az EU?

“Nem teheti meg, mert ilyen felhatalmazást nem adnak számára az EU alapszerződései, az erről szóló döntés eljárási és anyagi jogi szempontból is jogellenes, ezért a végrehajtására sem kerülhet sor.

Fontos rögzíteni, hogy az Európába illegálisan beutaztatottak nemzetközi jogi értelemben döntő többségükben nem minősülnek menekültnek, miután biztonságos származási országból lépnek az EU schengeni határain belülre és többségük esetében sem a tényleges üldöztetés, sem a személyazonosságok nem állapítható meg. Tömeges és megengedhetetlen visszaélés zajlik a menekültjoggal: a valódi menekültek számára nyitott a lehetőség arra, hogy szabályosan jelentkezzenek a határátkelőhelyen és beadják menekültkérelmüket. Az ilyen kérelmek száma elenyésző. A tipikus eset: illegális határátlépés és annak követelése, hogy a legmagasabb szociális ellátást biztosító jóléti államokba jussanak el.”

2. „Amit most tesznek a balkáni migránsútvonalon elhelyezkedő országok, kerítést építenek, megállítanak és visszafordítanak, ez volt mindig is a magyar álláspont” – mondta Orbán Viktor. Ön szerint a balkáni útvonalon életbe lépő létszámkorlátozások a magyar kormány fellépését igazolják utólag?

“A Nyugat-Európában élő emberek túlnyomó többsége egyértelműen irigykedve néz Magyarországra. Noha a véleménynyilvánítási szabadságuk éppoly korlátozott, mint nekünk magyaroknak volt a “szocializmus” idején, nyilvánvalóan próbálnak pressziót gyakorolni saját kormányaikra annak érdekében, hogy országaikat megvédjék a tömeges bevándorlástól. Nem gondolom, hogy a magyar kormánynak az országunk védelmére irányuló politikája “utólagos igazolásra” szorult volna, inkább úgy fogalmaznék, hogy a mi hozzáállásunk példamutatóvá vált más európai uniós tagállamok számára is.”

3. Mi Magyarország, és mi az Európai Parlament feladata a menekültválság megoldásában?

“Magyarország feladata az, hogy megőrizze Magyarországot magyarnak és európainak. A magyar állam feladata határaink és szuverenitásunk megvédése. Az Európai Parlament feladata, hogy a hatályos nemzetközi normáknak megfelelően gondoskodjon arról, hogy a háborúk elől menekülő, rászoruló emberek az emberi méltósággal összeegyeztethető körülmények között élhessenek a hazájukhoz legközelebb eső biztonságos országban, vagy pedig hazájuknak azon területein, ahol nem folyik háború. Még pontosabban: az Európai Unió nem önmagában, hanem a civilizált világ részeként köteles erről gondoskodni, a humanitárius feladatok megoldásában nyilvánvalóan ki kell venni a részét.”

4. Nem csorbítja-e az Egyesült Királyságban élő magyar munkavállalók érdekeit, ha a brit kormány lehetőséget kap, hogy az elérhető szociális juttatásokat megnyirbálja?

“Rendkívül sajnálatos, hogy a magyar munkavállalóknak százezer számra kell elhagyni hazájukat az elfogadhatatlanul alacsony jövedelmek miatt. Igazságtalan és méltánytalan, hogy rajtuk kívánnak “spórolni”, miközben a centrumországok vállalkozásai az EU-tól érkező támogatásokat meghaladó mértékű profitot visznek ki az országból. Többször megfogalmaztam felszólalásaimban, hogy ha “hozzányúlunk” a munkaerő szabad áramlásának jogához, akkor el kell gondolkozni a tőke és a vállalkozások szabad mozgásának korlátozásán is”.

A cikk megjelent itt.


Forrás:morvaikrisztina.hu
Tovább a cikkre »