Morvai a vörös iszap-ügyben hozott elsőfokú ítéletről (videóval)

A vörösiszap-ügyben született elsőfokú büntetőítéletről tartott pódiumbeszélgetést a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete. Az előadók teljes mértékben egyetértettek a Veszprémi Törvényszék ítéletével, amelyben minden vádlottat, minden vádpont vonatkozásában felmentett, azaz azt állapította meg, hogy a vádlottakat a történtekért nem terheli büntetőjogi felelősség.

Egyedül Dr. Morvai Krisztina büntetőjogász, egyetemi docens fogalmazott meg kételyeket.  Felszólalásában azt a kérdést tette fel: Mi a büntetőjogban kiemelkedő fontosságú „gondossági mérce”, azaz a „tőle elvárható figyelem és körültekintés” azoknál a cégvezetőknél, akik egy ilyen veszélyességű üzem irányítását vállalták fel, s akik hatalmas személyes hasznot, profitot realizálnak? Hasonlóképpen rámutatott a „concausa”, azaz az ún. „együttható okok” jelentőségére a büntetőjogban, amelynek lényege, hogy valamely magatartás vagy mulasztás és a bekövetkező eredmény közötti okozati összefüggés akkor is megállapítható, ha a bekövetkező káros eredménynek (például katasztrófa, közveszély, halál) más közreható oka is volt. Azaz: például a cégvezetők mulasztások miatti büntetőjogi felelősségét önmagában nem zárja ki az, hogy tervezési hiba is történt vagy esetleg a hatóságok is hibáztak. Az elsőfokú ítéletet e vonatkozásban is hiányosnak találta. Még a másodfokú ítélethozatal előtt – tekintettel arra, hogy az elsőfokú ítélettel egyetértők számos megnyilatkozást tettek már közzé – a „másik oldal” képviseletében.

Morvai Krisztina hamarosan nyilvános előadást fog tartani a vörösiszap-ügy büntetőjogi aspektusairól – némileg más megvilágításban… Az időpontot és a helyszínt hamarosan közöljük.

Forrás: Morvai Krisztina honlapja

A katasztrófa ötödik évfordulójának emlékvideója:

Békéscsaba, 2017. január 13.

F. I. – K. M.

Emlékeztető: „A magyar állam tulajdonában lévő alumíniumipari mamutvállalatot, a Hungalu Rt.-t feldarabolva értékesítették. Az új tulajdonosok vételárként nagyon alacsony, pár milliós vételárat fizettek, amit az ÁPV szerint az kompenzált, hogy átvállalták a magyar államtól a környezeti károk többmilliárdos költségű mentesítési munkálatait. Ahhoz, hogy eldönthessük, helytálló-e az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. felügyelőbizottságának az első Orbán-kormány idején készült jelentésében szereplő állítás, amely szerint a Hungalu értékesítése során „a magyar államot jelentős mértékű veszteség érte”, azt kell megvizsgálnunk, hogy az államtól az alacsony vételárért cserébe átvállalt kárelhárítási munkálatok megvalósultak-e, de erre nem könnyű egyértelmű választ adni.” (Részlet a vörösbárók a forgóajtóban című cikkből)

 

 


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »