Morawiecki levélben fordult az EU-hoz a vakcinaszállítmányok ügyében

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő levélben fordult az európai uniós szervek vezetőihez, kérve, hogy a Covid-19 elleni oltási program megfelelő ütemezése érdekében sürgősen tisztázzák a BioNTech és Pfizer cég által gyártott vakcina szállítmányai átmeneti korlátozásának problémáját – közölte szerdán a lengyel sajtó.

Morawiecki az Európai Bizottság (EB) és az Európai Tanács (ET) elnökének, Ursula von der Leyennek és Charles Michelnek címezte levelét, amelyet a PAP hírügynökség ismertetett.

A kormányfő elismerte az Európai Uniónak a közös vakcinabeszerzések érdekében tett erőfeszítéseit, de úgy vélte, hogy továbbra is kihívást jelent az oltóanyag gyártásának és szállításának nagyságrendje.

Emlékeztetett: az uniós vakcinabeszerzési program keretében Lengyelország március végéig a BioNTech-Pfizer és a Moderna által gyártott vakcinák 6 millió adagjára számít. A Pfizer cég által múlt héten bejelentett, egyik belgiumi üzeme korszerűsítésével indokolt átmeneti szállítmánykorlátozás azonban jelentős hatással lesz a lengyelországi oltási programra – mutatott rá Morawiecki.

Arra kérte az EB-t, hogy sürgősen forduljon a BioNTech-Pfizerhez a tervezett lépésekről adandó teljes körű tájékoztatás végett, valamint hogy ezek a lépések milyen következményekkel fognak járni a vakcina elérhetőségére, annak érdekében, hogy az oltási folyamat átlátható és tervezhető legyen.

Hírdetés

Morawiecki azokra a sajtóértesülésekre is kitért, melyek szerint Németország önálló szerződést kötött a vakcinagyártókkal. Ez szerinte „megalapozott kérdéseket vet fel az európai szolidaritást és lojális együttműködést illetően”. A lengyel kormányfő szerint az EU-ban közös erőfeszítést kell kifejteni annak érdekében, hogy a védőoltások az uniós állampolgárok számára „összehangolt, igazságos és hatékony módon” elérhetőek legyenek.

A miniszterelnök szerint az ügyet alaposan meg kell vitatni az ET csütörtöki videoértekezletén.

A Pfizer múlt héten jelezte, hogy február elejéig ideiglenes fennakadások lehetnek a szállítmányokban, egyúttal hangsúlyozta, hogy a belgiumi üzem bővítése következtében jelentősen nőnek majd gyártókapacitásaik. Ursula von der Leyen ennek kapcsán közölte: a gyártók garantálják, hogy 2021 első negyedévében teljesítik korábbi vállalásaikat.

Lengyelországba hétfőn 176 ezer BioNTech-Pfizer vakcinaadag érkezett a tervezett 360 ezer helyett. Vasárnap megkezdődött a vakcina második dózisának beadása.

Miután egyes oltóhelyeknek hétfőn nem jutott elegendő oltóanyag, átmenetileg korlátozni kellett az oltásokat a vakcina első dózisával.

A közel 38 millió lakosú Lengyelországban december 27-én kezdték meg az oltást, eddig a Pfizer-BioNTech és a Moderna kétdózisú vakcinákból 1 millió 260 ezer adag érkezett meg. Szerda reggelig 541 299 embert oltottak be.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »