Morawiecki: a populistákról beszélve Tusk megfoghatatlan érveket használt

Donald Tusk az Európai Néppárt (EPP) zágrábi tisztújító kongresszusán elvont, megfoghatatlan érveket használt, amikor az európai populistákról beszélt, olyan érveket, amelyekkel nehéz vitatkozni – reagált a pártcsalád elnökévé megválasztott politikus szavaira Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.

Morawieckit a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízió esti műsorában kérdezték a korábbi lengyel kormányfő, Tusk megválasztása kapcsán. Morawiecki helytelenítette, hogy az új EPP-elnök zágrábi beszédében az uniós kormányfőket tömörítő Európai Tanács élén december elejéig végzett munkájáról azt mondta: öt év után belefáradt abba, hogy ő legyen “Európa első számú bürokratája”. A lengyel miniszterelnök szerint Tusknak nagyobb tisztelettel kellene beszélnie az általa eddig betöltött uniós posztról.

Tusk azon kijelentéséről, hogy az európai biztonság és a rend ügyét nem szabad átengedni “a populistáknak, a manipulátoroknak és az autokratáknak”, Morawiecki leszögezte: amikor azt hallja, hogy Brüsszelben valaki populistákról beszél, az olyan, mint amikor valakinek nincsenek valódi érvei, hanem csupán elvont, megfoghatatlan érvei, amelyekkel nehéz vitába szállni.

Hírdetés

Felidézte: a lengyel kormányt is populistának minősítették.

“Mi pedig megváltoztattuk a társadalmi politikát olyanra, amilyenről (az 1989-es rendszerváltás előtt) a Szolidaritás mozgalom álmodott” – jelentette ki Morawiecki, utalva a kabinetje által folytatott, erőteljes társadalompolitikai elemeket tartalmazó gazdaságpolitikára.

A lengyel kormányzó párt, a Jog és Igazságosság az Európai Parlamentben az Európai Konzervatívok és Reformerek eurorealista frakció tagja.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »