Mónus József "várháborúi", avagy a bástya fokán fejet hajtani a dicső múltunk hőseinek emléke előtt

A Farkas sajátságos formában kívánja leróni tiszteletét, és ezzel felhívni a figyelmet a történelmi múltunk nagy csatáira, illetve a megvívott „várháborúinkra”.

Ha nem versenyen emeli fel a győztes jogán a magyar zászlót, akkor különös módon harcol céljaiért. Eltervezte, hogy végigjárja a megmaradt várainkat, feláll a bástyák fokára, és szinte lőhetetlen távolságokban elhelyezett rendkívüli célokat rakat ki, hogy ellője íjaival és nyilaival azokat.

– Ez a bemutatósorozat a várháborúink újbóli megélését jelenti az Ön számára. Mi a célja vele?

– Ha lövéseim végignézésével felébresztek bárkiben érdeklődést akár történelmi íjunk használata, akár a történelmünk megismerése iránt, akkor azt hiszem, valamit elindítok az emberekben, ami a nemzeti tudaton vagy a hinni akaráson, a hazaszereteten keresztül a jelen jobb és könnyebb megélését jelentheti. Pénz,  politika, intézmény nem áll mögöttem ugyan, de áll egyre több büszke, hazáját szerető magyar ember.

A várháborúi első állomása Nagyvázsony volt a Kinizsi várban, ahol a hétvégén egy mintegy 8 emelet magas toronybástyáról 90-100 m-re, fehér asztalabroszra elhelyezett kézfej nagyságú csülköt lőtt át pár kilőtt nyílvesszőből. Tette ezt rengeteg ember között, szűk „lőfolyosóba” lerakott célra. Aki ott volt, az tudja, hogy szinte lehetetlen és szinte hihetetlen tett ez. De mégis igaz, felemelő és magával ragadó volt.

A Farkas nagy nyugalommal, türelemmel, hosszasan célozva, látszólag játszi könnyűséggel lőtte ki a célt az emberek tömege között. Mondhatni, hogy még az arcizma sem rezdült a lövések közepette.

– Mit érzett a rengeteg néző láttán? Bizonytalanság nem fogta e el?

– Azt mondom, hogy nagyon nehéz volt így lőnöm, állni egy bástya fokán, alattam a mélység, de egy pillanatra sem éreztem, hogy hibázhatok. Ha lett volna bennem ilyen érzés, akkor egy nyílvesszőt sem lőttem volna el. Azt tartom, csak azt a nyílvesszőt szabad kilőni, amivel tudjuk, hogy eltaláljuk a célt.

– Tudta, hogy eltalálja ebből a hihetetlen távolságból a tenyérnyi célt?

– Persze, hiszen különben nem lőttem volna rá. Amikor Norbival, Nagyvázsony várkapitányával megbeszéltük mire fogok lőni, akkor tudtam, hogy rendkívüli lövést akarok majd megmutatni világomból. Rendkívülit és talán lehetetlent. De van egy mondásom, aminek itt is meg akartam felelni most is: "Ellőni a józan ész határán is túl!" Az az én világom.

– Azt mondta korábban, hogy nagyon nehéz pótolni távlövő nyílvesszőit. Miért is?

– Amikor megtanítottam nyílvesszőimet úgy repülni, hogy legyőzzenek bárkit a világon, és láttam, milyen távolságba is el lehet lőni azokat, akkor felállít az ember magában egy mércét. Ha pedig az új nyílvesszőinek lőtt távjai elmaradnak a korábbi lövések távolságától, akkor nyilván keresem a jobbakat. Ez a munka az az idő, ami éveket is jelenthet, hogy elkészíthessek rekordokra képes nyílvesszőket. Ennyi az egész. Ennyi, de ez néha szinte kivárhatatlanul hosszú időt jelent.

Mónus József beszéde a lövés előtt:


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »