Molnár és Burián is elődöntős 200 méter háton

Molnár és Burián is elődöntős 200 méter háton

Molnár Dóra a hetedik, Burián Katalin a kilencedik idővel bejutott az elődöntőbe 200 méter háton csütörtökön a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

Elsőként a szám kétszeres Európa-bajnoki bronzérmese, Burián teljesítette a távot, aki ritkán látható nehéz helyzetbe került, hiszen a futam alatt lecsúszott a szemüvege, amit tempózás közben kellett lerántania magáról.

Hírdetés

Alapvetően amúgy is egy tartalékos úszás volt ez, de ezzel a mozdulattal teljesen kiestem a ritmusból, ez szerintem körülbelül egy másodpercet jelenthetett”

– mondta a vegyes zónában Burián, akinek célja egyértelműen a döntőbe kerülés.

A magyar csapat legfiatalabb tagja, a 16. születésnapját jövő szerdán ünneplő Molnár – aki szerdán a 4×200 méteres gyorsváltó tagjaként ötödik lett – egyéni legjobbjától (2:09.34) nem sokkal elmaradva, 2:10.88 perccel csapott a célba. A fiatal magyar úszó arról beszélt, hogy óriási élmény ennyi idősen egy világbajnokságon versenyezni és az elődöntőben szeretne tovább javítani az idején. Hozzátette ugyanakkor: tisztában van vele, hogy a riválisok sokkal jobb teljesítményre képesek és nem adtak bele még mindent.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »