Modern, sikeres? féloldalas…

A pénzügyminisztérium nyilvánosságra hozta azt a reformprogramot, amelyet október 15-én kellene benyújtania az Európai Unió bizottságához. Ennek alapján meríthetnénk az unió nagy gazdaságmentő csomagjából. A Modern és sikeres Szlovákia című program, ahogy írják, mintegy 100 szakértő íróasztalán készült, és joggal tölti el a kormány tagjait büszkeséggel. Mások kidolgozatlannak ítélik, többen kétségbe vonják, hogy lesz-e idő a reformcsomag széles körű konzultációjára, néhányan már meg is fogalmazták a bírálatukat. Úgy hiszem, mindegyik véleménynek van létjogosultsága.

A program legnagyobb érdemének azt tartom, hogy kidolgozói az előző kormányhoz képest kihúzták a fejüket a homokból, és elismerik, hogy a tátrai tigris képe kifakult, bennragadtunk a közepes fejlettség csapdájában, azaz a további fejlődéshez már nem elég a viszonylag olcsó munkaerőre támaszkodni.

Az egyes listákon (versenyképesség, korrupció stb.) Szlovákia egyre mélyebbre süllyedt. Vissza kell állítani az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat, javítani kell az oktatás minőségén, visszaadni az egészségügybe vetett bizalmat, jobbítani a vállalkozói környezeten és a közszféra hatékonyságán.

Az elmúlt tíz évben nem igazán történtek reformok. Hiányoznak a hatékony befektetések, amelyek tovább növelnék a gazdasági fejlődést. Nagy kérdés, hogy mindezeket ez a program megoldja-e, illetve honnan teremti elő a kormányzat az ehhez szükségesnek javasolt több mint 30 milliárd eurót, amire nem lesz elég a hét évben potenciálisan lehívható EU-forrás.

Azt se felejtsük el, hogy a beígért 7 milliárdnyi gazdaságmentő forrás négyötödét egyszer (javarészt a következő generációnak) vissza is kell fizetni.

A reformprogram kiindulási pontként több, az országot érintő problémát megjelöl. Elsősorban a demográfiát, a társadalom öregedését, amely Szlovákiában az elkövetkező évtizedekben az EU-n belül is az egyik leggyorsabb lehet.

Megoldásként főleg a munkásévek meghosszabbítását, a munkaerő irányított migrációját, illetve a gazdaság átszervezését említik. Sajnálatos, hogy a program nem foglalkozik azzal, miképp lehetne megfordítani, vagy legalább fékezni a demográfiai folyamatokat.

Nem jelenik meg a család védelme, a gyermekvállalás ösztönzése. Pedig részletesebben kidolgozott elemeinél volna rá tér, akár az adórendszer átalakításánál is megjelenhetne a családi adózás, vagy a gyermeknevelés adókedvezményekkel való támogatása, de a lakásprogramban sem jelennek meg célcsoportként a fiatal, gyermeket vállaló családok.

A demográfiai mélyrepülést erősíti a fiatalok, a szakemberek agyelszívása is. Ebben Szlovákia most vesztésre áll.

Megdöbbentő, hogy az egyetemi diákok 18%-a tanul külföldön, ebben csak Luxemburg köröz le bennünket. A végzetteknek csak a fele tér haza.

Ehhez hozzászámolhatjuk az orvosok 10%-át, akik a végzettségükkel külföldön vállalnak munkát. Ez a kérdés mélyen érinti a felvidéki magyarságot is, érdemes volna ezt kutatni.

Másodikként a digitalizáció kihívásait említik, a munkahelyek automatizálását, kiváltását robotokkal. Ez a folyamat leginkább a szlovák munkahelyeket veszélyezteti.

Versenyképességi kihívás, egyben lehetőség is. Hiányolom viszont, hogy a program ebben a témakörben elsősorban az e-kormányzással foglalkozik.

Hírdetés

A lakosság, a munkaerő, a vállalkozások digitális készségeinek fejlesztése nem jelenik meg, csak a gyors internet hálózati fejlesztésénél.

Harmadik problémaként a klimatikus változásokat említik. Az egyik oldalon villámárvizek, a másik oldalon aszály. Az államnak meg kell találnia az ellenszerét ezeknek, és áldoznia kell a megelőzésükre.

Végre felvetik a vizenyős területek, a kiszáradt folyómedrek, meanderek revitalizációját. Kérdés, mekkora ellenállást vált ki mindez az agrártermelőknél, vagy más beruházóknál.

Ugyancsak el kell kezdeni a gazdaság dekarbonizációját, erősíteni az energiahatékonyságot, illetve a körforgásos gazdaságot. 

A környezetvédelmi csomagba helyezték a tömegközlekedés és az úthálózat fejlesztését, erre szánnák az egész csomag mintegy harmadát.

A cél helyes, de tartok tőle, hogy ebből vajmi kevés fog jutni a déli régiókba. A közlekedési minisztérium a vasútnál „déli útvonalként” a Pozsony–Zólyom–Kassa-vonalat definiálta, közutaknál pedig az Értéket a pénzért pénzügyminisztériumi osztály elveire hivatkozva szinte az összes déli útfejlesztés a fontossági sorrend hátsó felére szorult.

Érdemes lenne átalakítani az Értéket a pénzért elveit, hogy ne csak a jelenlegi állapotból induljon ki, hanem vegye figyelembe azt is, hogy egy útszakasz megépítésével a forgalom is növekedne, és gazdasági fejlesztéseket is hozna az adott régióba.

A programban sajnos nem jelenik meg az elmaradott régiók felzárkóztatása, miközben a régiók közötti ekkora mértékű gazdasági különbség egy országon belül folyamatos konfliktusokhoz vezet.

Foglalkoznak a marginalizált lakosság visszatérítésével a munka világába, foglalkoznak a munkaerő alacsony mobilitásával, de mindezek megoldásához valódi, a régiót felzárkóztató kohéziós gazdaságpolitikára volna szükség.

A reformcsomag a versenyképesség számos elemét jól fogalmazta meg, kérdés, hogy mindez elég lesz-e, és mi az, ami meg is valósulhat belőle.

Valamit tényleg kezdeni kell a kutatás és a fejlesztés világával, de ami hiányzik: a program mellőzi a kisebb vállalkozások innovációs készségeinek fejlesztését.

Minden átalakítás érdekeket is sért, példázza ezt a Rektori Konferencia azonnali ellenkezése a felsőoktatás átalakítása kapcsán, s várhatóan ellenállást fog kiváltani a Tudományos Akadémia átalakítása is.

A program számos elemében a minél nagyobb hatékonyságra való törekvésben felülírja a polgárok érdekeit,

hogy a lakhelyükhöz minél közelebb élvezhessék a javakat, használhassák a szolgáltatásokat, juthassanak munkához.

Mellőzi a kereszténység és Európa egyik legfontosabb elvét, a szubszidiaritást, hogy a döntések azoknál szülessenek, akikre az tartozik. A hivatalnoki logika veszélyes megnyilvánulása, hogy mindenáron piramist, hierarchikus szervezési modellt kívánunk kialakítani, miközben vannak dolgok, amelyek a „lent” élőkre tartoznak.

Mindez megjelenik az oktatási programban, ahol optimalizáció és hatékonyság címén próbálkoznak központi iskolák felállításával, illetve az önkormányzati reformnál. Utóbbi számtalan veszélyt rejt magában. Csupán fél mondat szól a finanszírozásról, ahol nagyobb szerepet kapna az ingatlanadó. Az önkormányzatok feladatköreinek összevonása pedig beláthatatlan, nem tudni, mely pontig lesz kényszerű a centralizáció. Jogos igény a beruházóknál például az építkezési engedélyezés gyorsítása, viszont a véleményezési jog szűkítése, a döntési jogkörök áthelyezése az egyes központokba sértheti az ott élők és a környezetvédelem érdekeit. Igaz, ez eddig sem volt megoldva.

Annyit leírnak a szerzők, hogy a 20–50 ezer lakosú önkormányzatot tartják a leghatékonyabbnak. A magyarság többségében kisebb településeken él, így egy reform következményeit egyelőre nehéz felmérni. A felvidéki magyarság még sosem jött ki jól a felülről irányított önkormányzati reformokból, és ha megállítani nem is tudjuk, legalább készülnünk kellene a helyi megoldásokkal.

A szerző a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság elnöke Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/42. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »