Mocsári Károly jótékonysági koncertet ad Afrikáért

Mocsári Károly jótékonysági koncertet ad Afrikáért

A budapesti Francia Intézet ad otthont október 16-án a Sant’Egidio közösség által szervezett jótékonysági koncertnek, amelyen Chopin, Liszt, Debussy és Ravel zongoradarabjai hangzanak el, és amelynek bevételét Mozambik és Malawi ciklon sújtotta területeinek helyreállítására fordítják. Szőke Pétert, a budapesti közösség vezetőjét kérdeztük.

– Miért éppen e két távoli ország megsegítése a cél?

– A Sant’Egidio közösség a nyolcvanas évek vége óta van jelen Mozambikban, és valamivel később Malawiban is megalakult. Olyan fiatalok hozták létre, akik európai mércével maguk is nagyon szegények, de felismerték, senki sem lehet olyan szegény, hogy ne tudna segíteni valaki nála szegényebbnek: így utcagyerekeket, börtönben élőket, újabban pedig időseket támogatnak. A mozambiki polgárháborút lezáró békemegállapodást a közösség közvetítette és vitte sikerre 1992. október 4-én.

 Azután van még egy háború, aminek véget kell vetni: az AIDS afrikai emberek ellen vívott háborúja. Mozambikban elindítottuk a DREAM-programot ennek a betegségnek a felszámolására, és ma már Afrika számos országában működnek DREAM-központjaink. Egy ilyet látogatott meg nemrég Ferenc pápa Maputóban, ahol az irgalmas szamaritánus történetére utalva ezt mondta nekünk: „Ti nem mentetek tovább, mint mások (a pap és a levita a jerikói úton). Nem engedtetek a kísértésnek, hogy azt mondjátok, itt nincs mit tenni, hanem elkezdtetek megoldásokat keresni. Meghallottátok a néma kiáltást.” Ugyanez a logika vezet bennünket most is:

A jerikói út ma öt kontinensen át vezet, és Beirát – Mozambik harmadik legnagyobb városát –, illetve Malawit is érinti. Beira és környéke a márciusi trópusi vihar és az áradás következtében szinte teljesen elpusztult: nem csak az épületek – köztük a mi DREAM- rendelőnk – rongálódtak meg, hanem az idei termés is odalett a földeken. Meghallottuk a kiáltást, amely messziről jött.

– Mocsári Károly szívesen vállalta a felkérést?

Hírdetés

– Mocsári Károly Liszt-díjas, nemzetközi hírű zongoraművész már nem először vállal jótékonysági fellépést a közösség kérésére. Néhány évvel ezelőtt a Petőfi Irodalmi Múzeumban adott önálló estet a DREAM javára, most pedig a Francia Intézet lesz a helyszín a Duna-parton. A monori rászorulóknak adott ebédeket megelőző imádságon rendszeresen orgonál, szegény barátaink is nagyon szeretik hallgatni a játékát. A francia kapcsolat a személyén keresztül is jelen van, hiszen húsz évig Párizsban élt és dolgozott. A francia nagykövet asszony, Pascale Andréani tavaly ellátogatott a budapesti közösség központjába, Emmanuel Macron köztársasági elnök pedig legutóbbi római és vatikáni látogatása idején találkozott a Sant’Egidio alapítójával, Andrea Riccardival és elnökével, Marco Impagliazzóval. A francia kormány partner a közösség humanitárius folyosójának működtetésében. Ennek lényege, hogy különösen rászoruló menekültek ellenőrzött és biztonságos körülmények között, legálisan érkeznek Európába libanoni és etiópiai táborokból.

– Kiket várnak a koncertre?

– Mindenkit, aki a klasszikus zongoramuzsikát, Mocsári Károly művészetét szereti, és szívesen áldozna arra, hogy egy afrikai nagyváros újjáépüljön egy természeti csapás után. A közösségünk ottani fiataljai nem várták meg a nemzetközi szervezetek akcióját, hanem saját kezűleg elkezdték helyreállítani, amit lehetett. A kultúra, a művészetek és a szolidaritás régi barátok, közeli rokonok. A kultúra felemel, hogy ne csak a saját életünk gyakran szűk látóköreit fürkésszük, hanem messzire lássunk. A műveltség túlmutat önmagán: vágyat ébreszt a megismerés után, hogy többet tudjunk meg más emberekről, más népek történelméről, civilizációjáról, művészetéről. Akkor érzékenyek leszünk a másik ember, a másik nép bajára, reményeire, életére is. A művészet érzékenyebbé tesz, előkészít a találkozásra, az együttérzésre, arra, hogy ne csak a mindennapi gondjaim és céljaim, azaz ne csak a saját énem körül forogjak.

A koncertnek lesz egy másik közreműködője is, Körtvélyessy Mónika, aki a közösség tagjaként, önkéntes orvosként már több alkalommal járt és dolgozott Malawiban. Ez egy Mozambikkal szomszédos kis ország, amely szintén súlyos szenvedéseken ment keresztül az Idai névre keresztelt ciklon miatt. Körtvélyessy Mónika fényképes beszámolót fog tartani a DREAM-programról és a reményről, hogy minden, még a legkilátástalanabb helyzet is megváltozhat. Szóval mindenki jöjjön el, akit érdekel a szép zene, Afrika, és aki szeretne segíteni.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír
(tzs)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »