MKP: Készen állunk az egyesülésre

MKP: Készen állunk az egyesülésre

Pozsonyban tartotta Országos Tanácsát (OT) a Magyar Közösség Pártja (MKP). Elfogadták az alakulóban lévő Szövetség alapszabály-javaslatát.

Az OT ülése után Forró Krisztián pártelnök elmondta, a testület az MKP-nak a Híddal és az Összefogással való egyesülésről tárgyalt.

„Örömmel jelenthetem be, hogy az MKP készen áll, hogy a másik két párttal egyesüljön”

Hírdetés

– mondta Forró.

Az MKP vezetője hozzátette, az új közös pártra vonatkozóan elfogadtak egy alapszabály-javaslatot, amelyet elküldenek a Hídnak és az Összefogásnak is, hogy a következőkben erről egyeztessenek velük.

Köpöncei Péter, OT-elnök arról beszélt, voltak az ülésen a pártegyesítésre vonatkozó viták, de végül nagy többséggel elfogadták az új közös párt alapszabály-javaslatát. 

Berényi József MKP-alelnök elmondta, hogy az OT határozata szerint a Szövetség logójában meg kell jelenjen a magyar trikolórnak, és a tárgyalás nyelvének magyarnak kell lennie, illetve a pártban érvényesülnie kell az alulról építkezés elvének.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »