Mit tudhat „Tarsoly Csaba táskás embere”? – Reggeli járat

Adás:
2016. november 28., hétfő 5.50

Mit tudhat Puska Péter, „Tarsoly Csaba táskás embere”? A Quaestor- és a Pharaon-ügy összefüggéseit Volner János, a Jobbik alelnöke boncolgatja.

EU és Törökország. Az EP a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését szeretné, Erdogan török elnök válaszul a határok megnyitásával riogat. Arató László tudósít Brüsszelből, a stúdióban pedig Egeresi Zoltán Törökország-szakértő elemzi a kialakult helyzetet.

2016 legfittebb munkahelyei címért kis, közép-, nagy és közigazgatási szerv kategóriában lehetett indulni. A Reggeli járatban a program vezetője, Czakó Márton és az egyik díjazott cég képviselője, Kardos Roland lesz a vendégünk.

Pécs a legzöldebb európai város szeretne lenni 2017-ben. Ezért meg is tesz mindent, hogy hogyan, arról Szilágyi Jenő tudósít Pécsről.

Réz András már nem szorong, de… eljött, hogy bemutassa a Szorongás-trilógia befejező kötetét. A szókimondó kritikussal fél kilenc után néhány perccel beszélgetünk.

Végül Szinetár Dóra énekesnő jön el hozzánk, hogy elmondja, harminc év alatt melyek voltak a legkedvesebb dalai, amelyeket most lemezre énekelt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »